Mozaik

Ismét kifogták az RSD rekorder pontyóriását

Facebook / Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség
Facebook / Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség
A pontyot legutóbb tavaly augusztus 21-én fogta ki Bodor András Márk tíz kilométerrel feljebb, a Solymó-szigeten.

Megint kifogták az RSD legnagyobb pontyát – írta a Pecaverzum.

Június 23-án, hétfőn hajnalban a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség halőrei régi ismerőst hitelesítettek: partra került a Ráckevei-Soroksári Dunából (RSD) az abszolút rekordméretű ponty.

Ahogy a horgászegyesület közösségi oldaláról kiderül, a gigaponty az Angyali-sziget mellett a jobb parton vette fel Sándor Norbert János feederes szerelékét.

Tízperces csónakos fárasztás után a mérleg kereken 34 kilogrammot mutatott.

A 92 centiméter hosszú hal a tavaly nyár végi mérlegelés óta közel harminc dekát vesztett súlyából, ami a téli-tavaszi időszak után gyakran előfordul.

Facebook / Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

A fogásról saját oldalán is beszámolt Sándor Norbert János. Mint írta, három napra látogatott az RSD-re, és az első éjszaka érkezett a hal.

Egy csippanás volt elsőnek, de azonnal rohantam is, gondolván, bármi lehet. Ahogy emeltem meg a botot, már indult is el. Gyorsan csónakba szálltam, tíz percet pörgetett, majd sikerült szákba terelnem. Feleségemnek is köszönhetem a nagyon ügyes segítséget, aki reggel 3:22-kor azonnal szaladt ki segédkezni

– fogalmazott a horgász, aki egyéni rekordot döntött.

A sikeres csali 24 milliméteres ananász-krill ízesítésű bojli volt. A chipleolvasás és az adatok felvétele után a kapitális példány sértetlenül úszott el.

Ahogy korábban írtuk, a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenyén 2024-ben egy 30 kilós óriást fogtak. A Mezőtárkányban található Mátravíz Horgásztó legnagyobb pontya az elmúlt évtizedben országos hírnevet szerzett magának. Szegednél néhány napja egy igazi ritkaságot fogtak a Holt-Marosból.

Kapcsolódó
20 óriáspontyot fogott két horgász a Tisza-tavon
Öt ponty súlya meghaladta a 20 kilót.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik