A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak az országon belül: 1,7 millió forintos átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók, 131-165 ezer forintos medián négyzetméterárakkal – közölte saját adatai, 32 ezer, vízparti településen található ingatlanhirdetés alapján az ingatlan.com az MTI-vel.
A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy a Tisza-parton lényegesen kedvezőbb áron lehet nyaralóhoz jutni, mint például a Balaton vagy a Velencei-tó környékén. A vízparti nyaralókat kínáló települések között markáns a kelet-magyarországi túlsúly. Ezek jellemzően kisebb, vidéki települések, ahol a kínálati négyzetméterárak középértéke 140-180 ezer forint körül mozog, szemben a Balaton mellett tapasztalható árszintekkel, ami ezeknek akár tízszerese is lehet.
A vízparti nyaralóövezetekben eladásra kínált lakóingatlanok között a legdrágábbak Tihanyban vannak, ezeknél a négyzetméterárak középértéke meghaladja az 1,7 millió forintot, az átlagos vételár pedig csaknem 180 millió forint.
Balogh László megjegyezte, hogy ehhez képest sokkal olcsóbban is találhatók nyaralóövezetekben, vízparti településeken lakóingatlanok.
Balogh László szerint a balatoni nyaralóárak magasabb árszintje élénkíti a keresletet az olcsóbb vízparti települések ingatlanai iránt a nyári hónapokban.
Hozzátette, hogy van több mint 20 olyan vízparti település, ahol az átlagár nem haladja meg a 25 millió forintot. Ezekben a nyaralóövezetekben több mint 1100 eladó ingatlanhirdetésből válogathatnak a vevők. Az olcsóbb vízparti települések kínálata élénkítőleg hathat idén nyáron a kelet-magyarországi ingatlanpiac keresletére is – jegyezte meg.
Arról is írtunk korábban, hogy második otthonként funkcionálnak a balatoni nyaralók és révfülöp büszkesége a Balaton legszebb üdülője. A Balaton körüli luxus lakóparkokban pedig 3-5 millió forintos négyzetméterárak is előfordulnak.

