Mozaik

Zene, séta, mese: ezt kínálja a nyár egyik legszínesebb erdei fesztiválja

mti/komka péter
mti/komka péter
Újra muzsikál a Mátra.

Szakvezetéses erdei séta, koncertek és népviseletes interaktív játszóház is várja az érdeklődőket június 28. és július 6. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok elnevezésű rendezvényen.

A programoknak június 28-án Gyöngyös-Sástó, másnap Szurdokpüspöki, 30-án Mátraszentimre, július 1-jén Szentkút, 2-án a gyöngyösi ferences kolostorkert, 4-én Tar, 5-én Gyöngyöspata-Nagyparlag, 6-án Salgótarján–Eresztvény ad otthont – közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

A szakvezetéses erdei séta első nap a mátrafüredi kisvasút végállomásától indul Sástóig, ahol többek között a Görbetükör Színház előadása, a Muzsikál az erdő gyermekrajzpályázatának és fotópályázatának eredményhirdetése, erdei divatbemutató, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola növendékeinek bemutatkozása, a Tomory Gábor Néptánciskola fellépése, a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóinak kamarazenekara és a Talamba ütőegyüttes koncertje várja a közönséget.

Szurdokpüspökiben a Delelő kútnál Kardos-Horváth János, a Kaukázus zenekar frontembere ad koncertet, Csóka György ismeretterjesztő előadást tart a rovarokről, a pincesornál a Veronaki Zenekar, Agócs Gergely, a Muzsla néptáncegyüttes és a Cimbaliband lép fel.

Mátraszentimrén mások mellett a Ládafia Bábszínház, az In Medias Brass rézfúvós kvintett, valamint Csík János és a Mezzo produkciója, erdei séta, helyi termékek bemutatója és kézműves foglalkozások szerepelnek a programok közt.

Szentkúton Bordács Sándor a genetikai változatosságról tart ismeretterjesztő előadást, az erdei sétát a Szent-László hasadékba Szabó Lajos erdőmérnök vezeti. Koncertet ad a Sound of Spirit Énekegyüttes, a Corpus Harsona Quartett és Szokolay Dongó Balázs, valamint Szirtes Edina Mókus és barátai.

A gyöngyösi ferences kolostorba látogatók megtekinthetik a templomot és a könyvtárat, meghallgathatják Kovács László orgonaművész hangversenyét és Pálffy Géza előadását a Szent Koronáról, majd Petruska koncertjét.

Taron szakvezetéses erdei sétén vehetnek részt az érdeklődők és megtekinthetik a Szent Mihály-templomot is, a Pupetta Társulat gyermekelőadását a Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes, majd Pál István Szalonna és bandája koncertje követi.

Gyöngyöspatán a tölgyerdők fennmaradási esélyeiről hallható előadás, lesz erdei néptáncbemutató, téma lesz a gyimesi gardon készítése, fellép a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának vonószenekara, majd Ferenczy György és az 1ső pesti rackák.

A salgótarjáni programok között kerékpártúra és tájfutó verseny, geológiai túra és erdei élményséta, erdőpedagógiai foglalkoztató és solymászbemutató is szerepel. Fellép a Bányász Kohász Fúvószenekar, a Nógrád Táncegyüttes és Boros Mihály zongorista.

Korábban megírtuk, hogy 950 millió forintért eladó a Kékestető ikonikus épülete. Így néz ki a jégpalotává változott mátrai vízesés, de ősszel is csodálatos színeket mutat a táj.

Kapcsolódó
Különleges kalandozás a vadregényes Mátrában
Csodálatos panorámájú bércek, romantikus szurdokok, kezelt turista utak, tiszta hegyi levegő és nyugalom csábítja túrázásra a Mátrába látogatókat. 
Olvasói sztorik