Mozaik

Brutális pusztítást végzett a vihar, rengeteg fát csavart ki a szél a Dunántúlon és Szegednél is

Szeged365
Szeged365
Heves esőzésekkel érkezett meg a hidegfront délnyugat felől, volt jégzápor is, 100-120 km/h sebességű széllökések miatt fák dőltek ki, a Tiszán elszabadultak a csónakok és még egy nyaraló is kigyulladt.

Több mint ötszáz helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt hétfőn kora délutánig a Dunántúlon – írta a katasztrófavédelem a honlapján. Mint írták, eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya vármegyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.

Alsóőrsön két személygépkocsira szakadt egy nagy méretű fa, amely egy villanyvezetéket is leszakított. Szintén Alsóőrsön, a strandon és környékén több fa kidőlt, Csopakon pedig egy fa és három villanyoszlop dőlt ki, egy fa itt is személygépkocsira borult. Balatonalmádiban egy tábor területén dőlt ki öt fa, az ott tartózkodókat biztonságba helyezték.

Balatonkenesén is parkoló autóra szakadtak faágak. Kaposváron egy lakóház udvarán lévő üvegházra dőlt egy nagy méretű diófa. Az M7-es autópálya Fejér vármegyei szakaszán, Polgárdi közelében lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat. Pécsett parkoló autókra hasadtak nagy méretű faágak, Villánykövesdnél pedig a vasúti pályaszakaszt zárták el a kidőlt fák – sorolták.

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán – emelték ki.

A legmagasabb fokú riasztás van érvényben a Tiszántúlon

Heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. hétfő délután Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar vármegye területére.

Szeged365

Hétfő éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Másodfokú a figyelmeztetés Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A Dunától keletre eső vármegyékben pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméternyi csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránkénti 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre.

Hajók is elszabdultak a Tiszán

Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.

Szegeden is hatalmas pusztítást végzett a vihar. Több száz fa, faág dölt az utcákra, sok helyen autókat, házakat is megrongálva. A Tisza-parton egy móló is eltört és több hajó is elszabadult.

A Szeged365 arról számolt be tudósításában, hogy a számtalan kicsavart fa mellett villanyoszlopot is kidöntött a szél és szakadtak a villanyvezetékek is.

A házaknál repültek a kerti bútorok, napernyők, sok helyen a tető is megrongálódott.

Nézze meg galáriánkat:

12 fotó

Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.

Azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérte továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.

Egy videó is készült egy kigyulladt nyaralóról:

(MTI)

Arról is írtunk, hogy a tavalyi viharkárok meghaladták a tízmilliárd forintot és így tarolta le a tornádó az alföldi várost.

Kapcsolódó
Pazar felvételeket készített egy szegedi viharvadász a romániai szupercelláról
Két villámot is sikerült megörökítenie a fotósnak.
Olvasói sztorik