Mozaik

Egy költőnk arcképe került az új 100 forintos érmére

YouTube/NumizPortal
YouTube/NumizPortal

A 20. század egyik kiemelkedő magyar költőjének, Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank új 100 forintos érmét bocsát ki a költő arcképével – írta meg a MNB.

Az érmék július 17-én kerültek forgalomba  1 millió példányban, így bárki találkozhat majd vele.

A kibocsátott 100 forintos bicolor érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő, azonos címletű forgalmi érme címletoldalával.

MNB

A tematikus oldal központi motívuma Nagy László – Balla Demeter fotóművész 1971-ben készített fényképe alapján mintázott – portréját jeleníti meg. A portré hátterében pegazust és azt szorosan átölelő lovasát ábrázoló grafika látható, amely Nagy László 1976-os Zsoltár, egyetlen című verse kéziratos fogalmazványát és annak a költő által rajzolt kísérőkompozícióját jeleníti meg. Fölötte, a külső körgyűrűn középen, a fogalmazvány kezdő szavai olvashatók: „Uramisten szólok hozzád”.

Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte.

Arról is írtunk korábban, hogy akár százezer forintot is érhet ez a 10 filléres, ez a húszezres bankjegy pedig milliókat érhet. Egy ritka húszforintos 185 ezer forintért kelt el.

Kapcsolódó
Több tízezret érhet az egyik ötvenforintos érme
Azonnal nézz bele a pénztárcádba, ritka és értékes 50 forintost találhatsz a visszajárók között.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik