Fontos térképre került fel a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert – írta az Ökológiai Kutatóközpont.
A Kulturális Útvonalak programot az Európa Tanács indította 1987-ben, célja a kulturális, oktatási, tudományos és turisztikai együttműködés. A 48 útvonal közül 13 Magyarországon is jelen van, például a Történelmi fürdővárosok, az Európai temetők és a Reformáció útja.
Az „Európai történeti kertek” útvonal 2020-ban jött létre. A projekt célja a történeti kertek népszerűsítése, valamint uniós források bevonása felújításokra és kutatásokra. A Magyar Kertörökség Alapítvány közreműködésével eddig négy magyar kert csatlakozott: a fertődi Esterházy-kastély, a Fehérvárcsurgói Károlyi Kastélykert és Arborétum, a Gödöllői Királyi Kastély, valamint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.

Évszázados hagyományok
A vácrátóti Botanikus Kert mostani elismerése az elődök elhivatott, igényes munkájára épül. Gróf Vigyázó Sándor Jámbor Vilmos kerttervezővel és Band Henrik főkertésszel megteremtette a tájképi kert alapjait, Ujvárosi Miklós pedig kialakította a ma is látható szerkezetet. Kósa Géza idején a kert hazánk leggazdagabb élőnövény-gyűjteményévé vált, Zsigmond Vince vezetése alatt pedig modern, látogatóbarát és szemléletformáló hellyé fejlődött.
A most elnyert tagság nemcsak büszkeség, hanem motiváció is: a kert csapata továbbra is azon dolgozik, hogy a több mint 100 000 látogató számára tartalmas, élményekkel teli kikapcsolódást nyújtson, és még jobban megmutassa, milyen értékesek is a történeti kertek.
Ahogy korábban írtuk, egy úszóstégről szemlélhetik a látogatók a lótuszok gyönyörű virágzását a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben. Tavasszal, évről évre mintegy 30 ezer tő tulipán virágzásában gyönyörködhetnek a botanikus kert látogatói.

