Virágzó vidékünk

Őszi szépségében tündököl a vácrátóti arborétum

Színek, fények és növények kavalkádja fogadja a látogatókat.

A hétvégi kivételesen jó időben úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Nemzeti Botanikus Kertet vagy ahogy talán ismertebb: a vácrátóti arborétumot.

Ez nem csak nekünk, hanem rengeteg embernek jutott eszébe, szerencsére a kertben egyáltalán nem érződött tömegnek – a parkolóhelyeken már inkább, de nagyjából két perces sétára így is lehetett találni megállóhelyet.

Kapcsolódó
Hatalmasra terebélyesedett a lótusztelep Vácrátóton
Korábban nem tapasztalt mértékű lótuszvirágzás várható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben.

A vácrátóti botanikus kert az élő növények leggazdagabb hazai gyűjteménye. A 27 hektáros kertben közel 13 000 növényfajt, illetve -fajtát mutatnak be.

A területen fák, cserjék, rétek, tavak, kanyargós utak, hidak váltják egymást, melyeket hatalmas üvegházi gyűjtemények egészítenek ki.

A dendrológiai gyűjtemény 3300 cserjét, fát foglal magába, kiemelkedő a kelet-ázsiai fajok mellett a juhar-, bangita-, madárbirs-, hárs- és kőrisfajok nagy száma és évszázados famatuzsálemekkel is találkozhatunk.

Az évelő- és sziklakerti gyűjtemény közel 3000 fajt és fajtát mutat be. Sziklai, erdei, havasi és hagymás virágokat is láthatunk.

A rendszertani gyűjtemény rokonsági és evolúciós szempontok alapján mutatja be a növényeket, a kertrészben gyógy- és fűszernövény bemutató, valamint parasztkerti virágok ágyása is megtekinthető.

Az üvegházi gyűjtemény trópusi haszon- és dísznövényekben, kaktuszokban, broméliákban, orchideákban, pozsgásokban gazdag.

A tavaszi időszak a növények virágba borulása miatt egészen biztosan kihagyhatatlan, nyáron a lombkoronák alatt hűsölhetünk, az ősz a gyönyörű színei miatt csábít látogatásra, télen pedig a hó borította táj miatt érdemes felkeresni a területet.

Most ősszel a fák között megcsillanó lágy délutáni fények, a sárga, a piros és zöld levelek kavalkádja a leginkább lenyűgöző. A legkülönlegesebb látványt a lótuszokkal teli tó nyújtotta, sajnos, most főként csukva voltak az egyébként emberfej nagyságú virágaik, de az óriási leveleik beterítették nagyjából az egész vízfelületet.

Virágzó növények sem hiányoztak, az Udvarház körül olyan virágkavalkád fogadott, mintha tavasz lett volna. Az üvegházaknál pedig „a lila 50 árnyalata” tárul szemünk elé a virágágyásban. Érdekes látvány fogad a virginiai mocsárciprusnál, melynek közelében sorakoznak a „ciprusbabák”, vagyis a fák föld alól előtörő légzőgyökerei.

A botanikus kert Budapest központjától 35 kilométerre, Váctól 11 kilométerre, Gödöllőtől 15 kilométer távolságra található, autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, a távolsági busz pont a bejárat előtt áll meg.

Babakocsival és kerekesszékkel is járható a kert jó része, a gyerekek kismotorral is tudtak közlekedni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik