Az olajfákról legtöbbünknek Olaszország, Toszkána vagy a mediterrán tájak jutnak eszébe. Magyarországon is akadnak azonban olyanok, akik komolyan eljátszanak a gondolattal, hogy a napsütötte vidékek hangulatát hazahozzák. Csősz László és családja egy ilyen álomból indult el, mára pedig egy 807 fából álló olívaültetvényt gondoznak Törökbálint közelében.
A Csőszék Birtoka – Olivás Facebook-oldalon rendszeresen beszámolnak a munkájukról, a növények fejlődéséről és a magyarországi olívatermesztés tapasztalatairól. Különösen érdekes kísérlet ez egy olyan országban, ahol az olajfa termesztése komoly éghajlati kihívásokkal jár, sőt, gyakorlatilag nem alkalmas rá. A család több tucat fajtával dolgozik, figyeli, melyek viselik legjobban a hazai körülményeket, és közben már az első saját olívaolajukat is elkészítették.
Csősz László arról mesélt, hogyan lett egy olaszországi élményekből és személyes rajongásából valódi ültetvény, milyen nehézségekkel kell számolniuk a magyar teleken, és milyen jövőt látnak a hazai olívakultúra előtt.
Hogyan született meg az olajfaültetvény ötlete? Miért pont ezt a növényt választottátok?
Gyerekkoromban sokszor nyaraltunk Olaszországban, mert a szüleim imádták minden régióját. Hamar átragadt rám a rajongás, mindent szeretek, ami olasz. Minden jobb, ami egy ciao-val kezdődik. Az olajfákba is ott szerettem bele.
Több mint húsz éve hoztuk haza az első olajfánkat Olaszországból, a szüleim kertjébe került, azóta is szeretettel gondozzák, már szép nagyra nőtt. De nemcsak ez az egy olajfa lakik ott, került mellé hamarosan még egy, majd még néhány, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy olajfáink vannak Magyarországon.
Egyik születésnapomra örökbe fogadott nekem a család egy hatalmas toszkán olajfát, ami Chianti környékén van elültetve.
Akkoriban fogalmazódott meg bennünk először, hogy költözzünk ki Olaszországba, és próbálkozzunk meg egy saját olívafarm létesítésével. Kifejezetten sokat foglalkoztunk nem csak gondolati szinten a tervvel, majd úgy döntöttünk, hogy inkább haza hozzuk a Dolce Vitát.
A gondolattól miként jutottatok el a 807 fás ültetvény létrehozásáig?
Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy az ötlet merész. Ezért is legelőször sok évnyi kutakodás és tanulás következett. Igyekeztünk minél jobban felszívni a külföldi tudást, és minden begyűjtött információt aztán összehasonlítottunk egymással. Fokozottan kerestük azt a szakirodalmat, ami a nehezebb, hideg körülmények közötti termesztéssel foglalkozik, mert a Kárpát-medencében nem a spanyol tankönyv a mérvadó. Emellett az itthoni legelső fecskékkel is egyeztettünk, meglátogattuk őket, és még inkább inspiráltak minket. Az évek alatt leülepedett a sok információ, és az is világossá vált, milyen irányt szeretnénk képviselni.
A kulcskérdés a terület volt. Magyarország nem olívatermő vidék, ezt felesleges szépíteni. Kertben, hobbiszinten elültetget az ember néhány fát, és kellő gondossággal egy cudar telet is át lehet vészelni. Mezőgazdasági léptékben viszont nem elég a gondosság: olyan területet kell találni, ahol a mikroklíma magától mérsékli a hidegbetöréseket. A Balaton-felvidék és a Mecsek lába működőképes lehet, de ott is inkább a domboldalak középmagasságában. Török Csaba borasz olajfái például a Szent György-hegyen télen is Toszkánában érezhetik magukat.
Mi hosszas keresgélés után Törökbálint mellett, egy elhagyatott barackos területén találtuk meg ezt. Dél-délkeleti a tájolás, egy domboldal, amelyet oldalról erdő véd, és pont annyira szeles, amennyire kell. Ami pedig a legfontosabb: a területünk lábától még negyven méter a szintkülönbség a völgyig, onnan pedig egészen a Dunáig lejt a terep. A hideg levegő nehéz, lefolyik a lejtőn, és ha van hová lefolynia, akkor nem áll meg a fáink között. Így nálunk két-három fokkal enyhébb a tél, mint száz méterrel lejjebb.
A megvásárlás után jött az igazi munka. Az elhagyatott barackost benőtte a bő harminc év, úgyhogy először ki kellett tisztítani a területet, ez inkább kisebb erdészeti feladat volt, mint kertészkedés. Utána igyekeztünk a talajmozgatást a minimálisra szorítani: nem szántottunk, csak tárcsáztunk, és a mélyebb gyökérzet egy részét szándékosan a földben hagytuk. Jött a sorrendezés, majd a fák helyére a szokásosnál nagyobb és mélyebb ültetőgödröket ástunk, amikbe természetes serkentőkkel, többek között mikorrhizagombával együtt kerültek a fák.
Maga az ültetés 2026. májusában és júniusában zajlott. A növények négy országból érkeztek: Olaszországból, Franciaországból, emellett spanyol és horvát fajták is helyet kaptak. A legnagyobb falat kilencvenhét úgynevezett koros fa volt Andalúziából, nyolcvan és százhúsz év közöttiek, már termő korban. Ezek mellé került hétszáztíz darab két-három éves csemete. Egy nyolcvanéves olajfa nem úgy néz ki, mint egy facsemete, hanem mint egy szobor. Amikor az első fa elfoglalta a helyét, akkor éreztük, hogy tényleg meg fog valósulni az álmunk.
Jelenleg 37 különböző olajfafajtával foglalkoztok. Miért döntöttetek ilyen sokféle fajta mellett, és honnan szerezték be a növényeket?
A célunk az, hogy megtaláljuk azt a 10-12 fajtát, amelyekre jól lehet építeni majd a jövőben. Az itthoni éghajlatra egyszerűen nincs elég adat arról, melyik fajta hogyan muzsikál. Ezért döntöttünk úgy, hogy inkább több fajtát ültetünk, és a következő évekből tanulunk. A bővítést már ezek a következtetések fogják vezérelni, nem a feltételezéseink.
A fákat tudatosan választottuk ki, hosszú kutatás és francia, olasz és spanyol nemesítőkkel folytatott egyeztetések után. Az addigi tapasztalatunk ugyanis az volt, hogy Magyarországra a kereskedéseken keresztül a legismertebb, legkönnyebben beszerezhető fajták érkeznek, ezek viszont nem feltétlenül azok, amik a legjobban illenek a magyar télhez, időjáráshoz. A könnyű beszerezhetőség nem lehet fajtaválasztási szempont.
Végül az is motivált minket, hogy olyan fajtákkal ismerkedhessünk, amik itthon eddig egyáltalán nem voltak elérhetők. Így esett a választás harminchét fajtára, olyanokra, amelyek termékenységben és a hideghez való alkalmazkodásban élen járnak, és emellett ültetvénybe illő a habitusuk.
Magát az ültetvényt is többféle térállásban telepítettük, hogy a megfelelő sor- és tőtávot is megtaláljuk. Ha valaki tíz év múlva meg akarja tudni, milyen sűrűn érdemes Magyarországon olajfát ültetni, akkor lesz mire ránéznie. Ez a szűk két hektár a tanulásról szól.
Mennyire alkalmas a magyarországi klíma az olajfák neveléséhez? Mik okozzák a legnagyobb kihívást?
A nyers, drasztikus válasz az, hogy semennyire. A magyar klíma alapvetően nem alkalmas rá.
Az utóbbi egy-két évtized viszont megmutatta, hogy vannak olyan területek, ahol a mikroklíma súrolja az olívatermesztés határát, és ott kis szerencsével csodásan tud működni. Ha valaki megtalálja azt a helyet, ahol a nagy hidegbetörésekkor is néhány fokkal enyhébb van, és emellett nagy területen is működő praktikákkal tud reagálni, védeni a fákat, akkor azon a területen sikerre lehet vinni.
Sokan meglepődnek ezen, de egyetlen nap mínusz húsz fok nem akkora tragédia. Akkor van baj, ha egy melegebb időszak után hirtelen jön több napon át tartó kemény fagy, mínusz tizenöt alatt.
Az olajfa ugyanis örökzöld. Télen lelassul, de nem alszik: minimális vizet vesz fel, és van nedvkeringése. Ha nagy meleget kap, a keringés erőteljesebben megindul, és ha erre jön rá a több napos kemény fagy, az szétdurrantja a fát. Ekkor van a totális kár. Nem a hőmérséklet mélypontja öli meg az olajfát, hanem az, hogy előtte elhitette vele valaki, hogy tavasz van.
A lombkorona ennél könnyebben sérül, de az olíva életre való. Nagyon rossz körülmények után is ki tud hajtani. Igazi túlélő. Van erre saját bizonyítékunk. A másik területünkön hatvan idős spanyol fánk áll. Az idei kemény télen az Arbequina fajtán száz százalékos lombkoronavesztés volt, minden levelét elvesztette. Májusban mégis kihajtott az összes fa, és a szezon végére visszanyerték a méretüket.
Ezek nagyon fontos tapasztalatok. Nem azért ültettünk harminchét fajtát, mert szépen mutat, hanem mert minden télen tanulunk belőle valamit, ami eddig nem volt leírva sehol.
Nyáron remekül érzik magukat a fák, bár az is tévhit, hogy imádják a forróságot. 36-38 fok fölött ők is fülüket, farkukat behúzzák, megszűnik a párologtatás, és minden energiájukat a túlélésre fordítják. A mi fáink minimálisan nőttek július-augusztusban, cserébe a szeptember erős időszak volt nekik.
Az idei aszály viszont nagy pofon volt. Ilyen csapadékmennyiség és ilyen eloszlás mellett ültetvényt nevelni nem lehet, csak öntözéssel. A csemeték a több hónapnyi szárazságot még átvészelik, de nem tudnak megerősödni, és nem tudnak felkészülni a télre. A kettő pedig összefügg: a legyengült fa az, amelyik a februári kemény fagy miatt először elköszön. Ezért döntöttünk úgy, hogy az első néhány évben öntözünk. A légköri aszályt pedig inkább meg sem említem.
Betegségek elszórtan vannak már hazánkban is, melyek veszélyt jelentenek az olajfára, de eddigi tapasztalataink szerint ezek elenyészők. Pávaszem, más néven olívafoltosság gyakran megjelenhet, de igazából egy erős immunrendszerrel rendelkező fa könnyen le tudja küzdeni. Idén és tavaly pedig nem volt olyan párás időszak, hogy ki tudjon alakulni nagy mennyiségben. Ha a fánk jó immunrendszerrel rendelkezik, a legtöbb betegség ellen tud védekezni.
Az olíva légy nagy ellenség tud lenni, de szerencsére csak 1-2 bogyón tapasztaltuk a teljes ültetvényen őket. Nálunk az olajfa-molyok okoztak gondot. A margaronia a friss hajtásokat rágja meg nagy számban, és komoly károkat tud okozni a lombkorona fejlődésben. Ez fiatal fáknál nagy probléma lehet. Xylella fastidiosa-ról mi nem tudunk hazánkban, reméljük, el is kerül minket még 10-15 évig. Olaszországot nagyon keményen sújtja, és hasonló pusztítást végez végeredményben, mint az amerikai szőlőkabóca által terjesztett betegség a szőlészetben. Sok veszély lehet, de nekünk egyelőre nem kellett érdemi védekezést alkalmaznunk. Maradjon is így.
Milyen volt az első, idei termés és milyen módon lett feldolgozva? Hogy zajlik a szüret?
Az első termésnek a terveink szerint 2029-ben kellett volna megérkeznie, azonban olyan jól érezték magukat a fák, hogy a május végi, júniusi virágzás után nem dobták el a bogyóikat, és október közepén egy remek szüretet tudtunk tartani. A mi első szüretünket.
Ez természetesen teszt szüretnek számít, egyfajta „beavatás” volt számunkra. Közel 50 kiló bogyó jött le, amelyből pár kilót eltettünk pácolva asztali fogyasztásra, míg 47 kilót feldolgoztunk préseléskor. Szűk 5 liter olívaolaj lett. Ez egy spanyol gazdának nevetséges mennyiség. Nekünk, a családnak ez volt az első bizonyíték arra, hogy ez az egész nem csak papírra vetett terv.
A spanyol, idős fák nagy része szépen termett már, míg a csemeték negyede hozott bogyókat. Egy csemete általában 6-7 évesen fordul termőre, így a 3 éves fáink jól vizsgáztak. A szüret maga még egyszerű és gyorsan zajlott. Barátokkal összefogva a család reggel kiment az ültetvényre, majd kézzel szüreteltünk. Nem akkorák még a fák, hogy rázóseprűvel kelljen leverni őket, és hálót sem terítettünk ki idén. Majd pár év múlva.
A feldolgozás viszont fontos és szigorú szabályok mentén zajlik. Az igazi hidegen sajtolt, extra szűz olívaolajnak sok szabálya van. Nem is sorolnám fel mindet, de figyelni kell a savtartalmat, a polifenol szintet, emellett a bogyót a szedéstől számítva 24 órán belül fel kell használni. Mi is így tettünk, 13 órára befejeztük a szüretet, 15 órakor már préseltünk. Mi Olaszországból szereztünk be egy családi ültetvény méretére szabott présgépet. Ezt a csodás gépet mi nem üzembe helyeztük, hanem felavattuk.
A bogyókat egy langyos vizes mosás után ledaráltuk a maggal együtt, majd a malaxálóval 20-30 percen keresztül puhára kevertük a pépet, ezzel segítve az olaj kiválását és összeállását. Fontos, hogy a bogyó a teljes feldolgozási folyamat során nem mehet 27 fok fölé, mert utána már nem hidegen sajtolt, elveszíti az aromákat. A pépesítés után úgynevezet fiscoli(a) lapok közé kentük a pépet, majd az ebből elkészült tornyot préselte le a gép. Ilyenkor először a bogyóban lévő víz indul meg, majd megjelennek az első olajcseppek. Végezetül gravitációval elválasztottuk az olajat a seprűtől és az olíva nedvétől, és megkaptuk a szűretlen zöld aranyat. A mi első saját méregzöld olívaolajunkat.
Milyen termést vártok néhány év múlva és tervek szerint mi lesz a sorsa?
Az első 2 év után erre bátrabban tudunk számot mondani. Egyelőre azért nem mondanék semmit, mert ahogy említettem, a saját termésbecslésünk 2029-re tette az első szüretet, és az idén megérkezett.
Elsődleges cél, hogy a következő 2-3 telet jól átvészeljék a fák, és látszódjon az a dinamika, amiből érezhető a fejlődés. 5 éves távlatban az ültetvénynek teljes egészében termőre kell már fordulnia, akkor már tonnában kellene mérni az olajbogyó súlyát. A fő irány egyelőre az olívaolaj, de természetesen a pácolással is ismerkedünk, kísérletezünk.
Hosszabb távon pedig az a meggyőződésem, hogy itthon egy olívaültetvény egyedül az eladott olajtól nem lesz teljesen fenntartható. Nem lesz belőle „bomba biznisz“. Attól lesz sikeres, ami körülötte van: a látogatásoktól, a kóstolóktól, az oktatástól, a tanácsadástól, a csemeték értékesítésétől, attól, hogy valaki itt tanulja meg, mit érdemes tudni egy olajfáról, mielőtt hazavisz egyet. Igazán akkor lesz sikeres, ha egy közösséget tud kialakítani.
Mit gondoltok, lehet Magyarországon néhány évtized múlva számottevő olívatermesztés?
Erre a kérdésre pár éve már olvastam egy választ egy termelőtől, hogy nem lesz. Nem akarom megcáfolni. A mennyiség oldaláról biztosan sosem leszünk az olívanemzetek közelében, esélyünk sincs rá.
Viszont nem ez az egyetlen mérce.
Abban hiszek, hogy diverz ültetvényeken, például szőlők között, vagy kisebb társültetvényeken el fog terjedni annyira az olíva kultúra, hogy köré egy sikeresen működő agroturizmust ki lehet majd alakítani. Borászat saját olívaolajjal, szarvasgombatermelő olívaültetvénnyel, pisztácia-mandula-olíva szentháromság. Ezek nem monokultúrák, hanem kísérletek, és pont ettől érdekesek.
Mert nem a mennyiség fog számítani, hanem a minőség. A saját olajunkkal természetesen elfogultak vagyunk. De amikor először megkóstoltuk, képzeletben egyből Itáliába repültünk. Olyan íze van. Szóval a minőséget el lehet érni, ha valaki szívvel-lélekkel csinálja.
Bízom benne, hogy pár éven belül már itthon tarthatunk kóstolókat más ültetvénytulajdonosokkal, és egymást segítve tudunk építkezni. Az első magyar olívakóstoló nem arról fog szólni, ki termel többet, hanem arról, hogy kiderüljön: egyáltalán milyen ízek jönnek ki egyes területekről.
Mi ebben hiszünk.
Az idei kóstoló pedig bebizonyított a számunkra, hogy a dolce vita itthon is megvan, haza tudtuk hozni Toszkánát.
Hazánkban számos helyen termesztenek különleges növényeket, Cserkeszőlőn például egy helyen papaját, egy helyen pedig banánt is.
