Mozaik

Egy délután alatt közel nyolc méternyi harcsát fogott két barát a Tiszán

wikimedia commons
wikimedia commons

Két jóbarát, Májer Péter és Balogh Róbert augusztus 7-én a Tisza Borsod vármegyei szakaszán egy délután alatt négy óriást kuttyogtatott össze.

A Pecaverzumnak Májer Péter elmesélte, hogy 14 órakor érkeztek a folyóra, és alig egy órával később megtörtént az első, adrenalinpumpáló kapás.

A zsinór végén egy 240 centiméteres harcsamatuzsálem küzdött, amelyet 20 perc fárasztás után sikerült a csónak mellé terelni. 

Gyors partra szállás, néhány fénykép, majd a hatalmas ragadozó visszanyerte szabadságát. A páros úgy gondolta, ez már önmagában emlékezetessé teszi a napot, ám a folyó nem hagyta, hogy korán lezárják a történetet.

Pecaverzum

Újabb kapás érkezett, és rövidesen egy 190 centiméteres harcsa hajlította karikába a botot. Ezután Robi fárasztott egy 170 centis példányt, majd nem sokkal sötétedés előtt még egy 175 centis harcsa is tiszteletét tette a csónakban.

A négy óriás természetesen kivétel nélkül visszanyerte szabadságát.

Minden hallal velem készült fénykép, mert Robi barátom nem szeret fotózkodni. Csak a nagynál volt hajlandó bejönni a vízbe

– árulta el a Pecaverzumnak Májer Péter, aki így magára vállalta az összes pózolást.

Pecaverzum

Ha összeadjuk a négy hal hosszát 775 centiméter jön ki, közel 8 méter!

Korábban megírtuk azt is, hogy kékcápa méretű predátort fogtak egy harcsafogó versenyen és Fehérvárcsurgón is. Németországban pedig újabb harcsatámadás történt.

Kapcsolódó
268 centis óriás az új csehországi harcsarekord
A hal félelmetes volt a horgász szerint.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik