Mint a napokban megírtuk, a dömösi BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont három még itt maradt mentett kisgólyája a napokban kirepült gyűjtögetni, majd nem sokkal később arról értesítették Márton Andrást, a mentőközpont vezetőjét, hogy a zebegényi szabadstrandon meglőtt madarat találtak. A helyszínen a meggyűrűzött kisgólyát azonosították: kiderült, a három mentett fióka egyike ő, az EGábor névre keresztelt fiatal gólya.
Az első feltételezések szerint golyós vadászvegyverrel lőtték le a madarat.
Egy hozzáértő ismerősöm szerint a fotóimon látható be- és kimeneti sebek nem hagyományos golyós vadászfegyvertől származnak, hanem nagy torkolati sebességű, 5,5 mm-es, gázzal hajtott légfegyverből. Ez illegális Magyarországon, de sokaknak van. Mint időközben hallottam, jobbára „csendes vadkármentesítésre” használják, mert halk, viszont egy süldő malacot lefektet 40 méterről, ergo emberélet kioltására is alkalmas
– írta a közösségi oldalon augusztus 20-i posztjában Márton András, aki a korábban felajánlott nyomravezetői díjat – támogatók jóvoltából – 100 ezer forintról 650 ezer forintra emelte.
A lövés a madár észlelése előtt, május 18-án, hétfőn délután 2 óra körül történhetett. Erre utal, hogy csak friss vér volt akkor a madáron.
EGábor nincs jól. Kapott antibiotikumot, fájdalom- és gyulladáscsökkentőt, de így is gyengébb, mint tegnap. Eszik, de volt amit visszahányt. Ráfér a drukk
– írta a madármentő, hozzáfűzve, estére EGabi végre kicsit fényesebben festett, a drukk használt…
Jó hír, hogy a röntgen negatív lett, azaz a lövedék nem ért csontot, és nincs a sebben idegen anyag, például törmelék a lövedékből.
Egy éve szintén egy fiatal gólyát lőttek meg légpuskával Kőszegen, a madarat megmentették. Néhány éve Görögországban ápoltak egy súlyosan bántalmazott magyar gólyát, míg a Hortobágyon vérző szárnyú gólya került a madárkórházba, ahol megműtötték.

