Csalók élnek vissza a KiberPajzs és egy élelmiszeráruház-lánc nevével, a megkárosított állampolgároknak célszerű a rendőrséghez fordulni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.
A csalók az állítólagos „Kiber Pajzs Biztonsági Szolgálat” nevében telefonálva azt jelzik, hogy az ügyfél bankszámláin gyanús pénzmozgásokat, sikertelen utalási kísérleteket észleltek. Ezek után utasításokat adnak a számlákon lévő pénz „biztonságba helyezésére”, például egy „technikai számlára” való átutalásra.
Kiemelték, hogy a KiberPajzs együttműködés résztvevői, így az MNB és a kereskedelmi bankok az ügyfelek pénzügyi fogyasztóvédelmi tudatosságát erősítik, egyebek közt a www.kiberpajzs.hu honlapon.
Egyúttal azonban jelezték, hogy nem működtetnek telefonos biztonsági szolgálatot és nem keresik meg közvetlenül az ügyfeleket.
A jegybank arra is felhívta a figyelmet, hogy más bűnözők az egyik élelmiszeráruház-lánc nem létező nyereményének átutalását ígérve töltetnek le kémprogramot az ügyfelek számítógépére, hogy így tudják meg azok banki azonosítóit.
A csalási kísérletet megelőzően az érintett ügyfél az egyik ismert élelmiszeráruház-lánc nyereményjátékára regisztrált. Rövidesen egy ismeretlen társaságtól kapott elektronikus üzenetet, majd telefonhívást arról, hogy nyert is.
A valóságban azonban csalók keresték meg, akik jelezték, hogy a nyeremény átutalásához nem kérik el banki azonosítóit. Ehelyett azt kérték, nyisson meg egy linket és töltsön le – az ügyfél számítógépe billentyűzetének figyelésére is alkalmas, kémszoftverként is felhasználható – AnyDesk alkalmazást, majd beléptették őt „a nyereményösszege fogadására” saját netbankjába.
Ha egy ügyfél pénzt utalt át a csalóknak, átadta adatait vagy letöltött egy kémprogramot, érdemes azt is haladéktalanul bejelenteni a bankjának (az összeg esetleges visszaszerzése érdekében) és a rendőrségnek – tanácsolta az MNB.
A KiberPajzs honlap folyamatosan mutatja be az új csalási mintázatokat. Emellett érdemes felkeresni az MNB Pénzügyi Navigátor weboldalának digitális biztonsággal kapcsolatos oldalát is, amelyen hasznos információkat találhatók a csalási kísérletek megelőzésére, kivédésére – ajánlotta közleményében a jegybank.
Megírtuk korábban azt is, hogy pénzvisszatérítést ígérnek a csalók az MVM Next nevében, de hamis vízszámlákkal is támadnak a csalók a Dunántúlon. És cukorbetegeket akarnak becsapni a Magyar Vöröskereszt nevével visszaélve.

