Nyirkos hajnalokon ilyenkor már elbődülnek az erdők nagyurai, és a nagyfülű tehenek gerincén kéjes borzongás szalad végig. A zengő bőgés elszáll túl a hegyeken, völgyeken, és lovagi tornára hívja a kóbor vitézeket, akiken öklelő nyugtalanság vesz erőt, s megindul a bikák vándorlása a régi, évszázados bőgőhelyek felé, hol már apák és nagyapák áldoztak a gyönyörök gyönyörének
– Fekete István: Öreg utakon.
Alig adja át a helyét a nyár az ősznek, amikor az erdők rengetegében kezdetét veszi a gímszarvasok násza. Fő időszaka szeptember, de ha hűvös levegő járja át az éjszakákat már augusztus végén megszólalnak. Nyirkos, párás időben, főként alkonyat tájékától szinte egész éjszaka hallani a bikák szerelmes hívó szavát, de gyakran fényes nappal is hangjukkal telik meg az erdő.
A nász idején a kifejlett gímbikák jellegzetes bőgésükkel hívják fel a nőstények figyelmét. A szarvasbika hangja tulajdonképpen a tehenek, vagyis a nőstény szarvasok terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki az úr. A bikák a bőgés alapján szereznek információt egymás testi erejéről, elszántságáról és pozíciójukról.
A bőgés csak az első fázis, a versengő bikák több szinten is megmérettethetnek. Ha a hang alapján a trónkövetelő úgy véli, hogy a hárem urával „egy súlycsoportba tartozik”, felkeresi legyőzendő ellenfelét. A személyes találkozás során felmérik az erőviszonyokat egy párhuzamos séta során, ahol egymás mellett ballagva, bőgve, agancsot mutogatva próbálják eldönteni, melyikük a rátermettebb. Ha még itt sem egyértelmű, hogy melyikük az erősebb, úgy összecsapnak az agancsok és megkezdődik a birkózás.
Az alábbi felvételen látható Dornics Ákos kedvenc bunyós jelenete, amikor a háttal lévő bikát az ellenfele teljesen felé taszította. Itt a távolság a bikák és a fotós között mindössze 20 méter körül volt. Ezzel a fotóval sikerült igazán megkoronáznia az idei szarvasbőgés pillanatait.
A gímszarvasok nászidőszakát a természetfotósok is izgatottan várják
Ha a szerencse melléjük szegődik, akkor nem csak hallják, hanem az alkonyati időszakban vagy éppen pirkadat környékén látják is őket, mely találkozásokat meg is örökítenek. Ahhoz, hogy a felvételek meg tudjanak születni elengedhetetlen a kitartás, hogy türelemmel, az állatok felé viszonyuló tisztelettel kivárják a megfelelő pillanatot. De gyakran bekövetkezik, hogy a pillanat varázsa felülír mindent, hiszen az átélt élmény olyannyira magával ragadó, hogy többet ér, mint pár felvétel.
Ezekről, az idei évben átélt élményeikről számoltak be a Sokszínű vidéknek a vadvilágot megörökítő természetfotósok, és megmutatták az idei gímszarvas nász alatt készített legszebb felvételeket is.
Dornics Ákost már több alkalommal is bemutattuk portálunkon, aki a természet bűvöletében éli az életét, és amikor szabadideje engedi az erők rengetegét járja. Az idei évben is Somogy és Pilis hatalmas erdőségeiben figyelte a szarvasok mozgását.
Idén sem indult könnyen a szarvasbőgés: a nyár végén tomboló aszály és a rendkívüli hőség alaposan rányomta a bélyegét a szezon kezdetére. Az erdőben minden a vízről szólt. A szarvasok szokásos ritmusa is felborult. A bikák késő este kezdtek csak bőgni, amikor a levegő valamelyest lehűlt, és alig pár órával később, a hajnal első fényeinél már vissza is húzódtak az árnyékos, sűrű erdőrészekbe
– kezdte történetét Ákos a Sokszínű vidék megkeresésére.
A fák és a bokrok takarásban még hosszan lehetett hallani a bikák hangját, de nehéz volt róluk felvételeket készíteni, de a természet kegyes volt hozzá.
Szerencsére idén nekem korán megadatott az élmény: már augusztus 25-én sikerült megörökítenem egy bőgő bikát – ilyen korán még sosem jártam sikerrel. Az élmény különösen emlékezetes marad számomra, hiszen ritka alkalom, hogy már a szezon elején ennyire közel kerülhessek egy példányhoz
– vázolta fel az idei szarvasbőgés első élményét.
A szeptember rendkívül meleggel indult, sokszor 30–32 fokban várta a megfelelő pillanatot az erdő sűrűjében. A nyarat idéző napokon a víz szerepe tovább erősödött, a patakpartokon és itatóknál lehetett legnagyobb eséllyel találkozni a vadakkal. A fotós számára ez egyben áldás és kihívás is volt – egyszerre kellett figyelni a fények gyors változására, a szélirányra és a csendes mozgásra. De ha egyszer a hormonok beindulnak, a bikák nem ismernek határokat.
A bőgés hangja betölti az erdőt, és ilyenkor minden másodperc új lehetőséget tartogat. Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes hajnalban felkelni, csendben lesben állni és türelmesen várni. Hiszen a szarvasbőgés nem csupán a természet egyik legkülönlegesebb hangját jelenti, hanem egy olyan élményt, amely minden alkalommal magával ragad
– részletezte milyen érzések kerítik hatalmába évről-évre a szarvasbőgés idején.
Zemplénben a gímszarvasok nászidőszaka a szokottnál korábban indult. Szeptember 10-e környékén Hogya István természetfotós már lesben állva várta a megfelelő pillanatot, hogy az idei évben is különleges fotókon tudja megörökíteni a szarvasbőgést.
A korábbi évekkel ellentétben a bikák inkább a dombtetőket, mintsem a völgyekben lévő mezőket és a sűrű erdőt választották. Szerintem ezt a farkasok jelenléte okozhatja, hisz három alkalommal is találtam friss nyomot a szarvasok csapásán
– vázolta fel az idei szezon eseményeit, és kiemelte, hogy jó szezont tudhat magam mögött, de most sem sikerült meglőnie álmaim képét, de ami kési, az nem múlik.
Mint arról beszámoltunk, a lakótelepen az ablakok alatt szerenádozott egy bika Salgótarjánban, valamint videófelvételen megmutattuk, ahogy agancsával földet hány és bőg Szigliget hatalmas szarvasbikája.
A cikkben szereplő fotókat Dornics Ákos és Hogya István készítette.
