Mozaik

„Fénylik, mint Salamon töke” – honnan ered a szólás?

Pixabay
Pixabay
Nincs köze a halloweenhoz és testrészekhez sem.

A magyar nyelv tele van különös, néha tréfás kifejezésekkel, „fénylik, mint Salamon töke” is. Bár első hallásra úgy tűnhet, mintha valamiféle pikáns megjegyzés lenne, valójában semmi köze emberi testrészhez – annál inkább a történelemhez és a népi fantáziához, írja a Magyar Krónika.

A király, aki nem volt túl szerencsés

A mondásban szereplő Salamon nem más, mint a 11. század magyar királya, I. András fia. Fiatalon koronázták meg, és uralkodása során többször összecsapott unokatestvéreivel, Gézával és Lászlóval – utóbbi később Szent Lászlóként vált ismertté. A trónharcok végül Salamonnak kedvezőtlenül zárultak: vereséget szenvedett, és a visegrádi várban tartották fogva. Innen ered a történet, amely később szólássá vált.

A torony, a tök és a fény

A visegrádi vár romjai közt ma is áll a híres Salamon-torony, amelyről a néphagyomány szerint a király fogságának emléke maradt fenn. A legenda úgy tartja, hogy börtönét egykor teljesen elzárták, az össues ajtaját befalazták, az ablakait ökörhólyaggal takarták el, ezt a sötétséget csak töklámpások törték meg. Az őrök a torony ablakaiba helyezték ezeket a világító tököket, hogy éjjel is szemmel tarthassák a rabot. A lámpások fénye messziről is látható volt – olyannyira, hogy a Dunán hajózók is viszonyítási pontként használták. Innen eredhetett a mondás: „fénylik, mint Salamon töke” – vagyis világít, ragyog, messziről is feltűnik.

A valóság ennél árnyaltabb

A történet szép, de nyelvészeti és történelmi szempontból több sebből vérzik. Egyrészt a ma ismert Salamon-torony csak a 13. században épült, jóval a király halála után. Másrészt a tökfélék – amelyekből a lámpásokat faraghatták volna – csak Amerika felfedezése után, a 16. században jelentek meg Európában. Vagyis a legenda jóval későbbi lehet, és legfeljebb a 19. században alakulhatott ki, amikor már magát a tornyot is így nevezték.

A történet valóságtartalmától függetlenül a szólás mára a magyar nyelv színes része lett – egyfajta játékos kifejezése annak, ha valami túlzottan feltűnő vagy fényes.

Korábban megosztottunk már egy tök-kisokost, miszerint hámozzuk-e vagy sem, tisztáztuk, hogy kivihetjük-e a halloween-tököt eleségnek az állatoknak és ajánlottunk ínycsiklandó tökös recepteket levestől a desszertig.

Kapcsolódó
Nagy közmondás teszt játékos kedvűeknek
Ahány ház, ... szokás. Most következő tesztünkben további hiányos szólásokat, közmondásokat találsz. Pótold a hiányzó szavakat!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik