Mozaik

Súlyos hiányosságokat találtak a büfékocsiknál, reagált a szakmai egyesület

17 millió forint felett a kiszabott bírságok összege.

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot, írta közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

Továbbra is a higiéniai előírások megsértése jelenti a legnagyobb problémát az ágazatban

Összesen 43 esetben állapítottak meg ilyen jellegű szabálytalanságot. Emellett 41 alkalommal merültek fel hiányosságok a kötelező dokumentáció és a HACCP-nyilvántartások vezetésével kapcsolatban, míg műszaki problémákat 32 esetben tártak fel az ellenőrök.

Kiemelten érzékeny területnek bizonyult a fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idők betartása is. A szakemberek több esetben találtak lejárt vagy nem megfelelően jelölt termékeket, amelyek közvetlen élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthetnek a fogyasztók számára. A fogyasztók megfelelő tájékoztatásának hiánya – például az allergén információk vagy a kötelező címkézések elmaradása – további esetekben indokoltak hatósági intézkedéseket

– részletezték a közleményükben, és kiemelték, hogy pozitív tapasztalat ugyanakkor, hogy a benzinkutakon üzemelő vendéglátóhelyek működése többnyire megfelelt az előírásoknak.

Az alábbi galériában megmutatjuk a hatóság által készített megdöbbentő felvételeket. 

3 fotó

Az ellenőrzések célja nem csupán a szabálytalanságok feltárása volt

Az ellennőzések fontos célja volt, hogy a vendéglátó vállalkozások működése hosszú távon is megfeleljen az élelmiszer-biztonsági előírásoknak.

A mozgó vendéglátás népszerűsége évről évre növekszik, különösen a fesztiválok, szabadtéri rendezvények és turisztikai helyszínek környezetében, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók minden körülmények között biztonságos és megfelelő minőségű élelmiszerekhez jussanak

– vázolták fel, és hozzátették, hogy az NKFH elsődleges célja a jogkövető magatartás garantálása. Ezért különböző élelmiszer-biztonsági és higiéniai útmutatókkal is segíti az üzemeltetők munkáját, amelyek elérhetőek a hatóság honlapján (www.nkfh.gov.hu).

Az élelmiszer-biztonság nem szezonális kérdés, hanem közös felelősség

A szabályok betartása nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem a fogyasztók egészségének és bizalmának alapvető garanciája is. A hatóság a jövőben is következetesen fellép minden olyan mulasztással szemben, amely veszélyeztetheti a biztonságos vendéglátást Magyarországon.

Reagált a Magyar Street Food Egyesület

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) legutóbbi, országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzésének tapasztalataira reagálva a jelenleg közel 80, a minőségi vendéglátás iránt elkötelezett tagot tömörítő Magyar Street Food Egyesület üdvözli és támogatja a szigorú hatósági jelenlétet.

A minőségi vendéglátásban egyetlen higiéniai vagy élelmiszer-biztonsági hiányosság sem megengedhető, ugyanakkor a piac egészét tekintve biztató az arány. Az, hogy a vizsgált egységek kilencven százaléka megfelelt az előírásoknak, a mozgó vendéglátás összetettségét látva azt mutatja, hogy a szakma döntő többsége felelősségteljesen dolgozik

– mutatott rá Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület elnöke.

Látni kell azonban azt is, hogy a műfaj rendkívüli népszerűsége miatt a piac felhígult. Sok olyan alkalmi büfékocsi jelent meg, amelyek sokszor megfelelő szakmai háttér nélkül üzemelnek. A hatósági szigor az ő felzárkóztatásuk vagy kiszűrésük miatt kulcsfontosságú

– fűzte hozzá.

A Magyar Street Food Egyesület tagjai mellett rendszeresen dolgozik külsős partnerekkel is. Az Egyesület kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tagjai és a velük együttműködő vállalkozások naprakészek legyenek a jogszabályokból, ezért folyamatos élelmiszer-biztonsági és HACCP szaktanácsadással segítik a kocsik üzemeltetőit.

A Magyar Street Food Egyesület a jövőben is a hatóságok partnereként kíván dolgozni azon, hogy a guruló gasztro-karavánok nevével kizárólag a minőségi, biztonságos és ellenőrzött vendéglátást azonosítsák a fogyasztók.

Mint arról beszámoltunk, döbbenetes állapotokat találtak három üzletben az ellenőrök, egyet be is zártak, valamint arról is hírt adtunk, hogy vendéglátóhelyeket bírságolt meg a fogyasztóvédelem.

Kapcsolódó
Fogyasztóvédelmi ellenőrzések indulnak a turisztikai szektorban
A nyári kiemelt turisztikai időszakra országos ellenőrzéssorozatot indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik