Mozaik

Lezárták, el is bonthatják a 12 éve átadott kilátót

Gulyás Attila / Magyar Természetjáró Szövetség
Gulyás Attila / Magyar Természetjáró Szövetség

Biztonsági okokból határozatlan időre lezárták a Deseda-kilátót, miután tartószerkezeti problémák merültek fel az építménnyel kapcsolatban, írja a sonline.hu.

A lezárásra elsőként Erdélyi Ákos, a Mi Hazánk helyi szervezetének elnöke, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, ahol arról is beszámolt, hogy az üzemeltetőtől kapott tájékoztatás szerint jelenleg műszaki vizsgálat zajlik a kilátó állapotának felmérésére.

A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, milyen mértékű a szerkezeti károsodás, milyen beavatkozásokra lehet szükség, illetve egyáltalán helyreállítható-e a kilátó. A vizsgálatok lezárásáig sem a felújítás költsége, sem az esetleges újranyitás időpontja nem ismert. 

A Deseda partján álló kilátó 2014-ben épült, azonban már néhány évvel ezelőtt is jelentős felújításon esett át. Az önkormányzat 2021-ben indította el a rekonstrukciót, amelynek költsége végül közel 30 millió forintra emelkedett, a munkálatok pedig 2022-ben is folytatódtak.

A Deseda-kilátó esete nem számít egyedülállónak. Az elmúlt években több hazai faszerkezetű kilátót is le kellett zárni vagy el kellett bontani, miután a faanyag korhadása, gombásodása vagy rovarok okozta károsodások veszélyeztették a biztonságos használatot, olvasható a cikkben.

Idén a Balaton-felvidék egyik legszebb panorámájú kilátóját is elbontották.

Kapcsolódó
Kiderült, miért kellett lezárni a János-hegyi Erzsébet kilátót
Már 100 éve is tudták, hogy károsodik a szerkezete.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik