Mozaik

Hazánk legnagyobb kiterjedésű és legsúlyosabb talajszennyezése ismét felszínre került a Duna alacsony vízállásánál

Illusztráció/ getty images
Illusztráció/ getty images
A sárgászölden habzó anyagok valójában az év nagy részében folyamatosan mérgezik a Dunát.

Az MVM megkezdte az egykori Óbudai Gázgyár területéről a Dunába jutó mérgező szennyezőanyagok elleni kárelhárítást, írta a Telex.

A probléma nem új keletű

Az egykori gázgyár 1984-es bezárása óta a szennyezés folyamatosan terheli a talajt és a talajvizet, de folyó rendkívül alacsony vízállása miatt ismét felszínre kerültek a veszélyes anyagok.

A területen mintegy 200 ezer tonna szennyezett talaj található, amelyben egyebek mellett cianid, arzén és más veszélyes vegyületek vannak.

Kárelhárítási tervet nyújtottak be a vízügyi hatósághoz, de ez „kizárólag a jelenleg fennálló helyzettel összefüggő azonnali beavatkozási intézkedéseket tartalmazza

– közölte az MVM.

A munkák során elhatárolták a szennyeződést a Dunától, a partszakaszt pedig Óbuda és a Duna irányából is kordonokkal zárták le, hogy az emberek ne tudják megközelíteni a helyszínt.

A Duna élővilágának megóvása érdekében a szivárgókat abszorbens, felitató anyaggal vettük körbe, amelyek a vizet átengedik, az egyéb anyagokat viszont magukba szívják abban az időszakban, amikor az alacsony vízállás miatt a folyó természetes ellensúlyozó szerepe nem tud érvényesülni. A felitató párnákat a vízszint helyreállását követően az arra engedéllyel rendelkező hulladéklerakóba szállítjuk és ártalmatlanítjuk

– nyilatkozta az MVM.

Három évtized után végre történik valami

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője, aki évtizedek óta követi az Óbudai Gázgyár szennyezésének ügyét, nem teljesen elégedett a jelenlegi kárelhárítás módjával. Mint a Telexnek elmondta, nagyon örül annak, hogy három évtized után történik végre valami, de ezek a kárelhárítási munkálatok nem akadályozzák meg teljesen, hogy az évtizedekkel ezelőtt elásott, súlyosan mérgező szennyező anyagok bejussanak a Dunába.

A Greenpeace alapvetően az eredeti kármentesítési tervet támogatja, amiben mind a 200 ezer tonna szennyezett talajt kitermelnék és megfelelő módon megsemmisítenék.

A káros anyagok folyamatosan szennyezik a Dunát

Bár az emberek ingerküszöbét csak akkor éri el Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű és legsúlyosabb talajszennyezése, amikor a Duna alacsony vízállásánál a felszínen is láthatóvá válnak a sárgászölden habzó, szúrós szagú anyagok, azok valójában az év nagy részében folyamatosan mérgezik a Dunát.

Nem adják ki a friss laboreredményeket

Bár mind az MVM-től, mind az ügy további szereplőitől próbáltunk aktuális laborvizsgálati eredményeket kérni, nem kaptunk, így mindössze annyit tudni az aktuális helyzetről, hogy a szennyezéssel szemben lévő Hajógyári-sziget északi csücskén rendben van a vízminőség.

A portál megkereste az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot is, hogy kommentálják a jelenlegi kárelhárítási munkálatokat és a jövőbeli kármentesítési terveket, elégségesnek tartják-e azokat, és felügyelik-e ezt a folyamatot. Amint választ érkezik a kérdéseikre, beszámolnak róla.

A szennyezésről készült felvételeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Mint arról beszámoltunk, ezért tilos a kiszáradt Duna medrébe menni, valamint arról is hírt adtunk, hogy döbbenetes arcát mutatja a szenvedő Duna a Kisoroszi Szigetcsúcsnál.

Kapcsolódó
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik