Mozaik

Több balatoni településen veszélyben az ivóvízkészlet

A mobil vízkezelő telepítése Szőlősgyörökön. Fotó: Facebook/Klotz Péter
A mobil vízkezelő telepítése Szőlősgyörökön. Fotó: Facebook/Klotz Péter
Szőlősgyörökön már zajlik a mobil vízkezelő berendezés beüzemelése, működése október végén kezdődhet.

A 2014-ben elindított ivóvízminőség-javító program keretében egy Lengyeltótiban kiépített központi kútra kötötték rá Szőlősgyörök, Gyugy, Kisberény és Öreglak településeket. A központi kapacitás azonban idővel elégtelennek bizonyult a megnövekedett igények kiszolgálására, nyáron például vízkorlátozást is elrendeltek, mert eltűnt a rendszerből a víz – írta cikkében a Sonline.

A hálózat ingadozásai miatt Szőlősgyörököt rendszeresen vissza kellett kapcsolni a saját, helyi kútjára, ami a vízminőség romlásához vezetett. A magas vastartalom miatt a lakosok barna, néha kellemetlen szagú vízre panaszkodtak, ami az elmúlt öt-hat évben állandó feszültséget okozott.A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) konstruktív együttműködésének köszönhetően sikerült átmeneti megoldást találni, és egy mobil vízkezelőt idetelepíteni.

A jövőben természetesen a többi önkormányzattal közösen építjük ki a végleges vízkezelő rendszert, de addig is ezzel a konténerrel garantálni tudjuk a kezelt vizet a saját kutunkból

– nyilatkozta a lapnak Klotz Péter polgármester.

Mint mondta, a tartós megoldás érdekében a településen egy 400 és 500 millió forint közötti értékű, új víz-gépészeti kezelőrendszer tervezése és előkészítése zajlik. A beruházást az érintett önkormányzatok a felújításra és karbantartásra szolgáló vízkoncessziós díj terhére indították el, ugyanakkor a végleges megvalósításhoz elengedhetetlen lesz a központi állami finanszírozás.

Az önkormányzatok saját forrásai végesek, ezért elengedhetetlen lesz az állami szerepvállalás. Bízom benne, hogy a kormány a kiemelt projektek között kezeli majd ezt a beruházást, és megítéli a szükséges támogatást, amiben az országgyűlési képviselő támogatására is szükség lesz

– mondta a polgármester.

Lengyeltótiban az elmúlt nyarakon már ivóvízkorlátozást kellett elrendelni a kapacitáshiány miatt. A tapasztalatok szerint a korábban 70-80 méter mélyen megtalálható vízadó rétegek kimerülőben vannak, az új kutakat már csak 100-120 méteres mélységben lehet megfúrni.

A településvezető szerint a klímaváltozás és az aszályos időszakok miatt a következő évtizedek legnagyobb kihívása az ivóvízkészletek megóvása lesz, ami drasztikus szemléletváltást követel meg mind állami, mind lakossági szinten.

A jövőben az egyik legnagyobb, megoldásra váró feladatunk az lesz, hogy miként biztosítunk elegendő ivóvizet. El kell kezdeni azon gondolkodni, hogy a magáningatlanoknál, a családi házaknál a kis házi vízkezelő rendszerekkel hogyan lehet például az összegyűjtött esővízből ivásra alkalmas vizet előállítani, mert hosszú távon egyszerűen nem lesz elég ivóvizünk

– figyelmeztetett a polgármester.

Szőlősgyörök polgármestere korábban azért került be a hírekbe, mert olyan drágán nyírták volna a füvet a somogyi faluban, hogy a polgármester inkább maga oldotta meg. És rendkívüli intézkedéseket vezettek be a Tiszán, ugyanis gyakorlatilag elfogyott a Tisza-tó hasznosítható vízkészlete.

Kapcsolódó
Barna víz folyik a csapból, tisztítókat vett az iskola
Több liternyi vizet kell kiengedni a csapon ahhoz, hogy barna víz helyett, normális színű folyjon, ami kész pazarlás.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik