Grúzia tengerparti városa, Batumi, olyan hely, ahol néhány perc séta alatt egészen különböző világokba csöppenhetünk. Egyik utcában régi, díszes erkélyű házak között kanyarog az út, a következő sarkon már modern felhőkarcolók tornyosulnak fölénk, a harmadikban pedig régen szebb napokat látott társasházak. A tengerparti sétányon biciklisek, sétálók és mozgó szobrok váltják egymást, a kikötő felől hajók és daruk uralják a látképet, az esti fényekben pedig egy színes, csillogó világváros tárul a szemünk elé.
Batumi egyszerre üdülőhely, kikötőváros, kaszinó nagyhatalom és kulturális találkozópont. Nem feltétlenül a makulátlan rendezettségével vagy a minden sarkon azonos hangulatú turistalátványosságokkal hódít. Inkább azzal, hogy folyton meglepetést okoz.
Kikötőből nyaralóváros
Batumi a kikötője miatt már az ókorban fontos szerepet játszott, a térség évszázadokon át kereskedelmi útvonalak találkozási pontja volt, függetlenül attól, hogy éppen kinek a fennhatósága alá tartozott. A város a 16. századtól időszakosan oszmán uralom alá került, majd 1878-ban az Orosz Birodalom része lett.
A 19. század végén Batumi fejlődése felgyorsult. A kikötő, a Baku felé vezető vasút és a kőolajszállításhoz kapcsolódó infrastruktúra miatt egyre jelentősebb kereskedelmi központtá vált. A gazdasági fellendülés erőteljes nyomot hagyott az építészeten is: európai stílusú házak, szállodák és középületek jelentek meg, ezek közül több ma is felfedezhető az óvárosban. A város később a szovjet korszakot is megélte, napjainkra pedig a magasságban egymásra licitáló felhőkarcolóival turizmus egyik legismertebb grúziai központjává vált.
Minden sarkon más világba csöppenünk
Batumi történelmi belvárosát gyalog is kényelmesen bejárhatjuk. A régi utcákon sétálva érdemes a házak kapuit, kovácsoltvas erkélyeit, homlokzatuk díszeit és a különféle építészeti stílusok keveredését is megfigyelni.
A Batumi Boulevard a város egyik legkedveltebb találkozóhelye. A hosszú parti sétányon kerékpárutak, zöld területek, szobrok, pálmafák és pihenőhelyek sorakoznak. A helyiek és a turisták egyaránt kijárnak ide, legyen szó reggeli mozgásról, délutáni sétáról, a sportolók edzéséről vagy esti nézelődésről.
A város strandja kavicsos, ezért aki homokos tengerpartra számít, annak érdemes erre előre felkészülnie, vízicipő nélkül fájdalmas lehet a vízbe jutás.
A sétány egyik legkülönösebb alkotása az Ali és Nino szobra. A mozgó fémszobor két alakot ábrázol, amelyek lassan egymás felé közelednek, majd áthaladnak egymáson és eltávolodnak. A mű a szerelem és az összetartozás történetét idézi, és az egyik legismertebb fotótéma Batumiban. Különösen este érdekes, amikor a tengerpart fényei is hozzáadnak a látványhoz.
A közelben magasodik az ábécétorony is. A 130 méter magas építmény a grúz ábécé 33 betűjét jeleníti meg, a szerkezete pedig a DNS kettős spiráljára emlékeztet. Fel is lehet liftezni a tetejére.
Aki fentről is megnézné Batumit, az Argo felvonóval juthat magasabbra. Az út során fokozatosan nyílik ki a panoráma: a kikötő, a tengerpart, a modern toronyházak és a sűrűbb lakónegyedek egyre jobban kirajzolódnak. Fentről látszik igazán, mennyire különböző városrészekből áll össze Batumi. A felvonózás különösen naplemente környékén lehet látványos, de tiszta időben nappal is jól kivehetők a part menti épületek és a távolabbi hegyek.
A látványos épületek mellett érdemes a mindennapibb Batumit is megismerni. A Hopa bazár, a piacok és a halpiac környéke egészen más élményt kínál, nyüzsgés, zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, illatok, alkudozás egyvelege várja a vásárlókat.
A grúz konyhát is itt vagy a kisebb, helyiek által látogatott éttermekben érdemes felfedezni. A hacsapuri, a sajttal töltött kenyérféle, és a különböző töltelékekkel készült tésztabatyu, a khinkali sok helyen megtalálható, de a helyi étkezés élménye gyakran az egyszerűbb kifőzdékben a legemlékezetesebb. És ők egészen biztosan a grúz pálinkára, a csacsára esküsznek mindenképp megkóstolandó italként.
A városon kívül vár a természet
A kutaiszi repülőtértől Batumiig utazva az első, ami feltűnt, a rendkívül zöld, buja növényzet – az itthoni szárazság után ez igazán szembetűnő volt. Az út mellett, és helyenként az úton is tehenek és lovak álldogáltak, néhány alkalommal dudálni kellett, hogy utat engedjenek.
A várostól északra található Batumi Botanikus Kert több mint százhektáros területen mutat be különböző éghajlati övezetekből származó növényeket. A tenger fölé emelkedő zöld terület különösen érdekes azoknak, akik a városi séta után természetközelibb programra vágynak.
A környék másik vonzereje a hegyek közelsége. Batumiból elindulva vízesésekhez, falvakhoz és a grúziai Adzsária zöld völgyeibe is el lehet jutni. A tengerparti város így jó kiindulópont azoknak, akik a nyaralás alatt a strandolást és a városi nézelődést kirándulásokkal is kiegészítenék.




Korábban több ritkábban látogatott városról is hoztunk útibeszámolót, így Bakuról, Kisinyovról és Szkopjéről is.

