A rendkívüli kort megélt madár származását nemzetközi együttműködés és DNS-vizsgálatok segítségével sikerült tisztázni. Tudomásunk szerint a világon eddig ismert hatodik legidősebb vadon élő parlagi sas volt – írta meg közleményében az MME.
A parlagi sasok nem ismerik az országhatárokat – ezt példázza annak a tojónak a története, amely 2003-ban a Mátrában, Abasár közelében kelt ki, és 2003. július 3-án kapott gyűrűt. Öt évvel később már Ausztriában, Hausbrunn közelében próbált költeni, majd 2009-ben Szlovákiában, a Morva folyó mentén épített fészket párjával, 2010-ben a pár a csehországi Soutok térségében telepedett meg.
A következő 16 évben – 2024 kivételével – minden évben sikeresen költöttek, és 15 költési szezon alatt összesen 32 fiókát repítettek ki. A különleges életút 2026. január 21-én ért véget, amikor a tojót vonattal történt ütközés után elpusztulva találták az ausztriai Rabensburg vasútállomásán. A boncolás két különböző időpontból származó lövési sérülés nyomait is feltárta: a madár testében régebbi és újabb sörétszemeket találtak. Nem tudható, hogy ezek a sérülések hozzájárultak-e a végzetes balesethez.
A történet egyik legérdekesebb fordulata azonban csak a madár pusztulása után következett. Bár a sast évek óta ismerték és megfigyelték az osztrák és cseh természetvédelmi szakemberek, gyűrűjének azonosítóját soha nem sikerült leolvasni. A rejtélyt végül a gyűrűzéskor gyűjtött és megőrzött genetikai minták segítségével sikerült megoldani.
A tojó 24. naptári évében, közel 23 évesen pusztult el, amivel jelenlegi ismereteink szerint a világ hatodik legidősebb ismert, vadon élő parlagi sasa volt. Ez a kivételes történet jól mutatja, hogy a nagy területeket használó ragadozó madarak védelme nem állhat meg az országhatároknál.
A madarászokat most egy fehér vadlúd tartja lázban és különleges genetikai mutációjú széncinegét láttak egy nógrádi faluban.
