Otthon készült

Látványos túrós csusza baconba csomagolva

Ha szeretitek a túrós csuszát és a bacon szalonnát, akkor mutatunk egy látványnak is csodás változatot.

Ősz van, vágyunk a melegre, a törődésre, odafigyelésre. A nappalok rövidülnek és egyre több időt töltünk el a házban. Otthonunk meghitt részévé tud ilyenkor válni a konyha, hiszen itt együtt lehet a család, lehet beszélgetni, míg egy-egy finom fogás elkészül. Nyugodtan bevonhatjuk a kicsiket is, a nagyobbaknak pedig már adhatunk fontosabb feladatokat is.

Ebben az időszakban az étlapon a kicsit tartalmasabb ételek is megjelennek. Ilyen lehet a bacon szalonnába tekert túrós csusza.

Hozzávalók

25 dkg bacon szalonna,

25 dkg csuszatészta,

25 dkg tehéntúró

25 dkg juhtúró

15 dkg füstölt szalonna

5 dl tejfel

1 gerezd fokhagyma, só, olaj.

DSC_0151-001

Elkészítés

Két őzgerinc sütőformát béleljünk ki alufóliával, a bacon szeleteket sorban szorosan egymás mellé helyezzük bele. Az apró kockára vágott füstölt szalonnát serpenyőben süssük arany barnára, majd zsírjával együtt öntsük egy nagy lábasba és keverjük el a tehéntúróval, a juhtúróval majd 1 dl tejföllel. A tésztát lobogó vízben egy kis sóval és kanálnyi olajjal főzzük félkeményre.  A leszűrt, még forró tésztát keverjük el a túróval és fakanállal szedjük az őzgerinc tálba fektetett bacon szeletekre. Alaposan nyomkodjuk bele, majd a bacon szeletekkel takarjuk le, és a fóliával szorosan fedjük be. 200 fokos sütőben süssük 20 percig. A fóliát nyissuk fel és sütőpapírral bélelt tepsire egy gyors mozdulattal borítsuk át. Távolítsuk el az őzgerinc tálat és a fóliát. 200 fokon süssük aranybarnára. Vágjuk ujjnyi szeletekre, majd szedjük a hússzeletek mellé a tányérra és enyhén sós, fokhagymás tejföllel locsoljuk meg.

Sültek mellé is szívesen ajánlom.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik