Otthon készült

Ínycsiklandozó recept volt 2015 legnépszerűbb Facebook-videója

Nemcsak finom, hanem igazán ízléses is a világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő sütemény.

Igazi kulináris élvezet a rózsaformájú sült alma, amit a Tip Hero Facebook-oldalán 226 milliónál is többen néztek meg tavaly. Ez pedig rekordnak számított 2015-ben.

Hozzávalók

  • 4 alma, bélelve, felszeletelve
  • Fél citrom leve
  • 3 evőkanál gyümölcslekvár
  • 2 evőkanál víz
  • 1 lap leveles tészta
  • Fahéj ízlés szerint

Elkészítése

  • Melegítsük elő a sütőt 190 Celsius fokra.
  • Szeleteljük fel az almát vékonyan.
  • Keverjünk össze a vizet és a citromlevet egy nagy tálban, majd adjuk hozzá az almát.
  • Tegyük be három percre a mikrohullámú sütőbe a beáztatott almát, hogy megpuhuljon.
  • Nyújtsuk ki a tésztát, hogy hat egyenlő részre tudjuk osztani.
  • Egy másik edényben keverjük össze a gyümölcslekvárt vízzel, majd egyenletesen kenjük fel a tésztára.
  • Helyezzük az almaszeleteket a tésztára, ízesítsük fahéjjal, göngyöljük fel a süteményt, majd tegyük muffinsütőbe egyesével.
  • Süssük 35-45 percig.
  • Hagyjuk kihűlni 5 percig, szórjuk meg porcukorral és már fogyaszthatjuk is.

Baked Apple RosesAlmost too Beautiful to Eat. ALMOST!

Szerző: Tip Hero, 2015. október 5.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik