Otthon készült

„Böllérjózanító” lett a halasi savanyú máj

Az egyik legismertebb kishunhalasi étel bekerült az Ízőrzők szakácskönyv sorozatba.

A helyi Pásztortűz Egyesület hívta meg az Ízőrzők televíziós gasztroműsort, hogy bemutassák országnak-világnak a halasi ételkülönlegességet – írta a baon.hu. A szerkesztők által készített kiadványba így került be a halasi savanyú máj, mely valóban kuriózum. Úgy tartja a mondás, hogy ettől még a böllérek is kijózanodnak.

A savanyú máj “A disznóvágás ételei – Böllérjózanító” című kötetben kapott helyet, a Húsvéti ételek kiadványban  pedig a szintén kiskunhalasi sonkalé leves fortélyairól tudhat meg többet az olvasó.

A halasi savanyú máj receptje

Hozzávalók

10 dkg hasaalja szalonna, 1 vöröshagyma, 40 dkg porcogós lapockavég, 20 dkg sertéslép, 20 dkg sertéstüdő, 10 dkg sertésmáj, 10 dkg velő, diónyi zsír, 2 teáskanál őrölt paprika, 1 dl víz, 1 evőkanál darált paprika, 1 kávéskanál őrölt bors, 50 dkg vöröshagyma, csipetnyi só, 2 evőkanál cukor, fél dl víz, 1 teáskanál ecet.

Elkészítése

Lehetőleg a főzés előtti napon készítsük el a párolt hagymát, amelyet karikákra vágunk, majd csipetnyi sóval, két evőkanálnyi cukorral ízesítve kevés vízben üvegesre főzünk.

Amikor megpuhult, ecettel kicsit savanyítjuk az ízét. Egy éjszakán át ebben a lében állni hagyjuk. A sertésmájat és a velőt előfőzzük, a velőt enyhén megborsozzuk. A szalonnát feldaraboljuk, diónyi zsírban kiolvasztjuk, majd 1 fej kockára vágott vöröshagymával lepirítjuk. A tűzről félrehúzva fűszerezzük őrölt paprikával, felengedjük kevés vízzel, majd a darált paprikát is hozzáadjuk. Rátesszük a feldarabolt húsokat: először a lapockát, majd a lépet, a tüdőt, és a vékonyra vágott, abált májat. Őrölt borssal, és köménnyel fűszerezve fedő alatt puhára főzzük.

Rétegesen tálaljuk a megfőtt húst és a hagymát: egy sor hús, egy sor hagyma.

Mindezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók elfogynak. Tetejére abált velőt teszünk. Kenyérrel kínáljuk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik