Kemencében is készítik, de sütőben is kiváló. A Nógrád megyei Varsányban élő asszonyok generációról generációra átadják a lepénysütés tudományát az utódoknak. Íme két változat a finomságokból.
Hozzávalók a tésztájához
1 kg liszt, 10 dkg vaj, 4 db tojás sárgája, 10 dkg cukor, l dl tej, 7 dkg élesztő, csipet só.
A tetejére
50 dkg túró, 20 dkg főtt, áttört burgonya, 4 tojás sárgája, 20 dkg cukor, őrölt fahéj.
Elkészítése
A 4 tojás sárgáját a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk a 10 dkg langyos vajat, a pici sót és a felfuttatott élesztőt. Jól kidolgozzuk, vékonyra kinyújtjuk, vajazott tepsibe tesszük. Két tepsivel lesz belőle. Egyszerre csak a fele tölteléket készítjük el. A túrót összekeverjük a tojás sárgával, az áttört burgonyával és a kristálycukorral, majd a tésztára helyezzük és meghintjük fahéjjal. Előmelegített forró sütőbe tesszük és lassú tűzön alaposan átsütjük. A maradék tésztából készíthetünk lekváros buktát.
Hozzávalók a tésztájához
50 dkg kenyérliszt, 1 evőkanál szárított élesztő, 1 kávéskanál só, 3,5-4 dl langyos víz.
A tetejére
20 dkg húsos füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 5 dl tejföl.
Elkészítése
A tésztát megdagasztjuk, és meleg helyen a duplájára kelesztjük. Amíg kel a tészta, addig a húsos szalonnát felkockázzuk. Kisütjük a zsírját, a pörcöt félretesszük. A megmaradt zsírban megpároljuk a félfőre karikázott hagymát, vigyázva, hogy ne piruljon meg, hiszen még a sütőben is sülni fog. A megkelt tésztát ujjnyi vastagra kihúzogatjuk a sütőlapon és 200 fokra előmelegített sütőben majdnem készre sütjük. Rákenjük a tejfölt a tetejére, elosztjuk rajta a megpárolt hagymát, és megszórjuk a szalonnapörccel. Ezt követően visszatesszük sülni még néhány percre.
Jó étvágyat kívánunk!