Otthon készült

Ebben biztos, hogy nem csalódsz: mézes-mustáros pácolt csirkefalatok

Hozzávalók

  • 1 kg csirkemell filé
  • só, bors, curry
  • olívaolaj
  • 20 dkg mustár
  • 6-7 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg méz

Elkészítése

Először elkészítjük a pácot. A mustárhoz adjunk egy teáskanálnyi borsot, kávéskanálnyi curry port, hat vagy hét gerezd fokhagymát, a mézet, csipetnyi sót, és végül 4-5 evőkanál olívaolajat.

Az egészet alaposan keverjük el, majd hagyjuk állni. Nagyon intenzív a pác, de sütés után enyhébb lesz majd, így nem kell tartani attól, hogy az ízek kárára megy az intenzitás. A csirkemell filét vágjuk vékony szeletekre, vagy csíkokra (így nem szükséges klopfolni). A hússzeleteket tegyük a pácba, és alaposan forgassuk bele. Tegyük egy zárható edénybe a pácolt húst, és két napig érleljük a hűtőben. Minél tovább áll, annál omlósabb lesz a hús.

Az igazi, ha négy-öt napig érleljük, de akkor kicsit több olajat használjunk. Sütéskor a serpenyőben elég pár kanál olívaolajat hevíteni, mivel a pácolt húson is van olaj, így nem kell sok zsiradék alá. Nagy lángon, hirtelen, öt perc alatt megsül a hús, és isteni pecsenye lesz belőle. A fűszerek adagolása a páchoz tetszés szerint módosítható. A curryt vagy a borsot el is hagyhatjuk, amennyiben nem szereti valaki, de igazán ezekkel együtt lesz tökéletes az étel. Tálalhatjuk rizzsel, de salátával is tökéletes.

Forrás/ketkes

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik