Úgy tűnik, egy kuriózumnak számító országtortába kuriózumnak számító olaj szükséges. Mint az közismert, 2016-ban az ország tortája az Őrség zöld aranya lett, melyhez a győztes Szó Gellért őrségi hidegen sajtolt tökmagolajat használt. 2017-ben a győztes országtorta a Balatoni habos mogyoró lett, melyhez készítője, Vaslóczki Orsolya hagyományosan sajtolt dél-balatoni mogyoróolajat használt.
Az augusztus 19-ikétől az ország számos cukrászdájában kóstolható Balatoni habos mogyoróhoz Szabó László termelő mogyoróolaját „fedezte fel” a cukrász. Szabó úr – akinek háromszáz saját fája van egy 16 hektáros balatonboglári mogyorós ültetvényen – a Sonline.hu kérdésére elmondta:
A dél-balatoni klímának köszönhetően aromás, kellemesen ízletes a termés. Két és fél kilogramm héjas gyümölcs ad egy kilónyi mogyoróbelet, ebből pedig 4-5 dl olaj préselődik.
A termelő szerint az olaj fenséges, lágyan mogyorós íze illik minden salátához vagy joghurtos illetve túrós ételek ízesítéséhez. Ajánlott sütemények, péksütemények készítésekor vaj helyett vagy párolt zöldségekhez, különlegesen a spárgához olvasztott vaj helyett. Egy kimondott csemegeolaj.
A Gastrolaj ezt írja élettani hatásairól:
- E-vitamint tartalmaz, mely elsősorban a bőrápolás területén jótékony; kiváló bőrtápláló és hidratáló.
- Minden bőrtípusra alkalmazható.
- Ekcémás bőr esetén is eredményesen használható.
- A hajszálereket is erősíti kedvező összetétele miatt (magas telítetlen zsírsavtartalma miatt, 78,2%).
- Csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást (magas telítetlen zsírsavtartalma miatt, 78,2%).
- Csökkenti az érelmeszesedés kockázatát (magas telítetlen zsírsavtartalma miatt, 78,2%)
Kiemelt kép: healthline.com