Könnyed vacsora és kiadós ebéd is lehet a csirkemelles túrótorta

Szeleteléskor a rétegek nem szakadnak, szépen tálalható.
Kapcsolódó cikkek

A következőkben egy előételként fogyasztható tortát mutatunk be, melyet azoknak lesz különösen hasznos elkészíteniük, akik vigyáznak az alakjukra. Fogyasztható azonban ez az étel könnyed vacsoraként és kiadós ebédként egyaránt, amellett, hogy energiatartalma alacsony. Érdemes elkészítésére rászánni egy órát – olvasható a ketkes.com receptjében.

Hozzávalók

9 tojásfehérje, 3 tojássárgája, 1 csirke mellehúsa, 200 gramm alacsony zsírtartalmú túró, zöldség zöldje, egynegyed pohár alacsony zsírtartalmú kefír, só és fekete bors ízlés szerint

Elkészítése

A csirkemellet tegyük egy fazékba, öntsünk rá vizet, enyhén sózzuk meg, majd forraljuk fel. Amint felforrt, tegyük kis lángra, és főzzük tovább még körülbelül 30 percig. Ezután vegyük ki a vízből és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, vágjuk apró darabokra.

A torta minden egyes lapja egy palacsintaszerű tészta, mely egyenként három tojásfehérjéből és egy tojássárgájából áll. A tojásfehérjéket, illetve a tojássárgáját egy villával verjük fel. Egy tapadásmentes serpenyőben olaj nélkül süssünk három palacsintaszerű lapot. Hagyjuk kihűlni őket.

Adjuk a túróhoz az apróra vágott zöldségzöldjét, reszelt fokhagymát, majd a kefírt. Keverjük addig, amíg homogén masszát kapunk. Sózzuk ízlés szerint. Vegyünk egy nagyobb tányért, tegyük rá az első lapot, majd kenjük be a fentebbi túrós-kefiíes masszával.

Mielőtt a következő lapot ráhelyezzük, ne feledjük a massza tetejét az apróra vágott csirkemellhússal megszórni. Ezután már rátehetjük a második lapot, és ismételjük meg a fentebbi folyamatot.

A kész tortát tegyük hűvös helyre (hűtőbe), hogy kissé megdermedjen. Az ajánlott “pihenési” idő körülbelül két óra. Nagyon finom, és ami különösen jó, hogy szeleteléskor a rétegek nem szakadnak, azaz szépen tálalható.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Saláta, amely tortának tűnik és valódi ízvarázs
A francia salátánál is ízletesebb, könnyű elkészíteni, laktató és mutatós, bármilyen alkalomkor felszolgálhatjuk.