Megfakult bútorokat öltöztet új köntösbe a régiségek szerelmese

Ki mondta, hogy 40 évesen már nem lehetnek az embernek álmai? Ki mondta, hogy nem lehet változtatni életünk bármely szakaszában? Rengeteg példa van arra, hogy valaki egyszer csak érzi, ideje leporolni az álmokat, amik a rohanó, munkával töltött évek miatt az alsó polcra kerülnek, és változtatni.

Éppen így tett Berecz Beáta is, aki 40 éves, egyedülálló nőként próbálja valóra váltani az álmait.

Vidéken nőttem fel, de már több, mint húsz éve Budapesten élek, a lelkem ennek ellenére vidéki maradt. Édesapám fafaragó művész ember, aki régiségek gyűjtésével foglalkozik. Ebben nőttem fel.
Pár éve gondoltam, hogy eladom a lakásomat. Készítettem néhány fotót, amit az ingatlaniroda kért tőlem. Ezeket a képeket nézegetve vettem észre, hogy fel kellene dobni a lakás hangulatát egy-két szép dekorációval. Megkérdeztem édesapámat, hogy adna-e nekem egy pár régi szép darabot a gyűjteményéből. Mondta, hogy csak akkor ha ezeket nem adom el. Így is lett. Végül úgy megszerettem ezt a kis lakást, hogy megtartottam. Ekkor jött az ötlet, hogy ezzel kellene foglalkoznom

– mesélt a kezdetekről Beáta.

Beáta megkérte az édesapját, segítsen neki, és ő megtanította hogyan kell bánni a fával, a festékekkel, az anyagokkal, a színekkel, formákkal és a szerszámokkal.

Először mindenki furcsán nézett rám, hogy nőként ilyesmivel szeretnék foglalkozni, de végül támogattak benne. Nem könnyű mesterség, már csak fizikai értelemben sem. Férfi munka a sok nehéz bútort szállítani, emelgetni és természetesen helyigényes is

– vallotta be Beáta, de ennek ellenére egyetlen percig sem visszakozott. Tudta, ez az álom, amit meg akar valósítani.

Számomra a vidék, a vintage, a régiségek, a régi bútorok mind mind a szépségről, a szeretetről, a harmóniáról, a hagyományok őrzéséről, a múlt és a jelen találkozásáról, keveredéséről, az értékek megőrzéséről, a régi megjavításáról szólnak. Arról, hogy nem szabad mindent kidobni, eldobni, lecserélni, elfelejteni. Van amit érdemes megjavítani. Ma a sorozatgyártás és a mű(anyag) világában élünk. A dolgoknak ára van, de értéke nincs. A gazdaságban a cél, hogy mindent olcsóbban és minél nagyobb mennyiségben lehessen előállítani, ami természetesen hozza magával a rosszabb, silányabb minőséget

– mesélt az érzéseiről Beáta, aki jelenleg még lent vidéken édesapja műhelyében dolgozik a szabadidejében, és alkotásait csak a Facebookon mutatja meg, de szeretné az egész bútorfelújítást egy kis műhelybe költöztetni Budára. Az álom folytatása pedig egy apró, meseszép üzlet lenne.

Egy ilyen asztalos műhely és a szerszámai, eszközei, anyagai elengethetetlenek a bútorfelújításhoz. Régen a 17-18-19. században ezeket a kézi szerszámokat kézművesek készítették, melyek szakavatott kezekbe, műbútorasztaloso kezei közé kerültek. Ezek az emberek hatalmas szaktudással, kézzel készítették a bútorokat, különböző értékes faanyagokból. Régen ezek a műhelyek  és a bennük található eszközök apáról fiúra szálltak, generációról generációra öröklődtek.

A bútorok az otthonunk, az életünk részei. A mai modern bútorokban nincs benne a készítőik keze munkája, szíve, lelke. Én hiszek abban, hogy ha csinálok valamit, azt csináljam rendesen, szívvel, örömmel, szeretettel, odafigyeléssel. Ha felületes, slandrián a munkavégzés, akkor a végeredmény is az lesz, ami elvesz a bútor értékéből! Ezek a régi darabok átéltek évtizedeket sőt egyesek darabok évszázadokat is, megérdemlik, hogy méltó módon bánjunk velük! S hogy folytathassák történetüket egy új család otthonában, életében…

– említette Beáta, aki rendkívül büszke megálmodott és újraalkotott vintage bútoraira, mert ezekből a bútorokból csak egy van! Az az egy, amit ő maga megálmodott, majd megalkotott. Amibe beletette a szívét, a lelkét, a szeretetét.

Kiemelt kép: Berecz Beáta/B&B Vidék és Vintage