Ennyibe kerülnek a halak idén karácsonykor

A hazai halfogyasztás meghatározó része hagyományosan a karácsonyi időszakra esik, szakértői becslések szerint a haltermelők ekkor értékesítik a teljes éves étkezési halmennyiség mintegy 40 százalékát - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a budapesti Fővám téri vásárcsarnokban.
Kapcsolódó cikkek

A magyar hal egészséges és kiváló minőségű – hangsúlyozta Nagy István, arra buzdítva mindenkit, hogy az idei karácsonyi vacsorához magyar halat vásároljon, ezzel egyaránt támogatva saját egészségét, a fenntarthatóságot, valamint a hazai termelőket és munkavállalókat.

Nagy István kiemelte: idén sincs gond a kínálattal, a vásárlók a haltermékek széles választékát megtalálhatják a piacokon, a vásárcsarnokokban és az üzletekben.

A hazai termelés és halfogyasztás vezető hala továbbra is a ponty, a második helyen áll az afrikai harcsa, de ezt a képet nagyszámú importhal, valamint belföldön termelt fajok is színesíthetik

– tette hozzá.

Kifejtette: az Agrárminisztériumban azon dolgoznak, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább emelkedjen, és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. Ez a törekvés a tárcavezető szerint több szempontból is fontos, egyrészt a hazai halak fogyasztásával támogatjuk a hazai termelőket, hozzájárulunk a hazai akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet játszik a vidéki népesség foglalkoztatásában.

Az idén két magyar haltermék kapott európai földrajziárujelző-oltalmat: a Szilvásváradi pisztráng és az Akasztói szikiponty. A Balatoni hal és a Szegedi tükörponty egyelőre az átmeneti nemzeti oltalmat szerezte meg, uniós elismerésük folyamatban van – emlékeztetett a miniszter.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AM) ügyvezetője ismertette, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány célkitűzése volt, hogy az egy személyre jutó éves 5,7 kilogrammos átlagos halfogyasztás 20 százalékkal emelkedjen, ez már négy év alatt több mint 18 százalékkal, 6,7 kilogramm fölé emelkedett. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, hogy egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amelyben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke szerint az idei haltermelés közepesnek mondható, ugyanakkor bőven lesz hazai hal karácsonyra. A halak nem drágultak idén karácsonyra, hiszen a tavalyihoz hasonlóan az élő ponty kilogrammonként 900-1300 forintba, a pontyszelet 2100-2200 forintba, míg az afrikai harcsafilé 3000-3200 forintba kerül átlagosan.

Kapcsolódó
Szigorúan őrzik a legfinomabb magyar mák titkát
A céget napjainkban irányító öt fiútestvér dédnagyszülei az 1920-as években kezdtek el gazdálkodni.