A Balatoni Turizmus Szövetség a 2021. évben újra meghirdette a „Balaton fagyija” versenyt. A 8. alkalommal kiírt pályázat célja – a hagyományoknak megfelelően – a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése volt.
A fagylaltokat – végigjárva a benevezett cukrászdákat – négy tagú szakembergárda zsűrizte június 5-én, az ünnepélyes eredményhirdetésre június 14-én, a Balatonföldvári Hajózási Látogatóközpontban került sor.
Idén 13 fagyizó, illetve ciukrászda nevezett a versenyre, összesen 23 fagylalttal. A korábbi évekhez hasonlóan, akik megmérették magukat igazi szakmai alázattal tették azt, hiszen ők is jól tudják, hogy a Balaton és a fagylalt együttesen is jól csengő szavak
– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, a zsűri elnöke.
A fagyi olyan aktív turisztikai termék, amely jól illeszkedik a többévszakos Balaton programjaihoz, illetve a Balaton fagyija verseny azért is fontos, mert – bár a cukrász szakemberek jól ismerik egymást – kiváló szakmai fórumot és találkozási lehetőséget is teremt számukra
– fűzte hozzá a szakember.
![Megvan az év balatoni fagyija 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/06/917d8745-9dcd-45d9-9fd5-bd8a4cbfc301-rotated.jpeg)
Bringatanya: két fagylalt, két szakmai különdíj
Az idei verseny újdonsága volt, hogy szakmai különdíjakat is átadtak. A gyenesdiásdi Bringatanya kettőt is “bezsebelt”, azaz mindkét benevezett fagylaltjukat elismerték az ítészek.
Az egyik szakmai díjas a “Somogyi”-mogyi fantázianevű fagylaltjuk lett, melynek érdekessége, hogy a felhasznált mogyoró Somogy megyéből – Balatonboglárról – származik, a fagyizó üzemeltetője pedig a Somogyi család.
![Megvan az év balatoni fagyija 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/06/5cdb0890-ebd8-4e08-87ed-5dc9b9917a6a.jpg)
Másik elismert fagyijuk a Páhoki pepita lett, s ennek elnevezése is egyfajta szójáték. A tökmag népies neve ugyanis pepita, a fagyihoz használt tökmagolaj pedig Páhokról származik.
![Megvan az év balatoni fagyija 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/06/db4c6f7f-0614-40dd-b0f6-409f38635491.jpg)
Különdíjban részesült a balatonszemesi Margaréta Fagyizó (Tökmagos fehér kávé), a veszprémi Völgy Fagyizó (Borsos marcipán) és a balatonalmádi Amorettó Fagyizó (Meggyes gomolyasajt pirított dióval) fagylaltkülönlegessége.