Solymár gyöngye az ország idei Szent István-napi kenyere

Az év innovatív kenyerének a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották.

Kedden az Országház Vadásztermében mutatták be a Szent István-napi kenyeret és az Év Innovatív Kenyerét. A kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret – a két kategóriában 7-7 kenyeret – bírált el a szakmai zsűri.

Kapcsolódó
30 perc alatt elkészül a bögrés házi kenyér
30 perc alatt megsül és nagyon finom.

Többségében olyan termékek kerültek a bírák elé, amivel inkább a gasztronómiai párosításokra, a fogyasztók szélesebb körének igényeire alapoztak a versenyzők.

A hagyományos, Szent István napi kenyér esetében előírás volt, hogy kovászos technológiával, legalább kétféle liszt felhasználásával készüljön, döntő részben gabonaőrleményekből, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával, adalékanyagok, célkeverékek nélkül, csak természetes alapanyagokból.

Az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel Pékségben készült.

facebook/magyar pékszövetség

A pékség tulajdonosa Szász Krisztián, a Solymár gyöngyét Varró Zsolt elképzelése alapján készítették. A solymári Hel Pékség tavaly a leginnovatívabb kenyér kategóriában lett győztes.

A Solymár gyöngye kovászos kenyér, kétféle liszt felhasználásával készült. Magas víztartalmú. A kovász nem tartalmaz hozzáadott élesztőt, 72 órás érési idővel készül, rozslisztről indítva.

Az innovatív kenyerek között idén harmonikusabb, lágyabb ízekkel találkoztak az ítészek, mint a tavalyi versenyen, ahol a fűszerek, gyógynövények domináltak az innovatív kategóriában. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy változtak a szabályok, és az innovatív kenyerek esetében szinte szabadkezet kaptak a versenyzők, akik a inkább a technológiai újításokat helyezték előtérbe

2021-ben az év innovatív kenyerének a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották.

facebook/magyar pékszövetség

Az Év Innovatív Kenyere címet vadkovásszal készül, 750 g-os tömegben, háromféle liszt felhasználásával és napraforgómaggal, lenmaggal, köménnyel.

A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között Budapesten, a Várkert Bazárban.

Kapcsolódó
Vasárnapi ötlisztes kenyér élesztő nélkül
A tetejét ne felejtsük el megszórni magokkal.