Otthon készült

Magyarország Tortája 2021: közzétették az árusító cukrászdák listáját

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén jubileumi, tizenötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A jubileumi alkalomra a verseny új hivatalos logót is kapott.

Az augusztus elejére ütemezett eredményhirdetésen derült ki, hogy 2021-ben Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti a Magyarország Tortája címet.

Kapcsolódó
Megválasztották Magyarország tortáját
A Napraforgó fantázianevű torta igazi négy évszakos.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy augusztus 20-tól lehet megkóstolni a tortákat, a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában, de hogy pontosan melyik helyeken, arra mostanáig várni kellett.

Az ipartestület hétfőn tette közzé az árusító cukrászdák listáját, amit település szerint ide kattintva, név szerint pedig ide kattintva találsz. A közleményben megjegyezték, a lista várhatóan augusztus 19-ig napról napra bővülni fog.

Megjegyezték továbbá, hogy a torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Kapcsolódó
Élethű torták az olimpiai bajnok magyar cukrász specialitásai
Különleges édességek a sült oldalastól a kopasz macskáig.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik