A Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 2021-ben is meghirdette az „Év kiváló magyar méze” versenyt, melynek eredményhirdetését online keretek között, a rendezvény közösségi médiafelületén tartották meg december 11-én.
November 9-én az első, december 4-én pedig a második körben zsűrizték a gyulai országos mézversenyre beérkezett mézmintákat.
Az idei megmérettetésre közel 150 méhész nevezett az ország minden pontjáról rekordot jelentő – a tavalyi évhez képest százzal több – 358 mézmintával.
A beküldött mézmintákat hét kategóriában értékelte a szakmai zsűri.
Idén akác kategóriában két első helyezettet hirdettek ki, a nagymágocsi Hegyi Gábort, valamint a derecskei Hegyesi Pétert.
A vegyes virágméz kategória első helyezettje a bagi Sárosi Méhészet méze lett. A repce kategóriában Czeba Péter végzett az első helyen, Kiss Mihály pedig napraforgó méz kategóriában győzedelmeskedett.
Fajtaméz kategóriában a komlói Bohuny Tibor Zsolt selyemfű méze érdemelte ki az első helyet. A különleges méz kategória győztese a hajdúnánási Popovics István málnás akácméze lett.
A szervezők idén egy online szavazást is elindítottak. Közönségdíjjal jutalmazták a legtöbb szavazatot kapott mézet. A szavazatok alapján a közönségdíjat a Pócsi-Zilahi Méhészet akácméze kapta.