Kőszobrászból lett ételszobrász, ma már saját kézműves márkája van

Hiszek a helyes dolgokban, ez az én jellemem és személyiségem - vallja Sisi, a faragóművész, és a Rosegold & Grey kézműves ajándékozás alapítója.
Kapcsolódó cikkek

Zombori Szimonetta, művésznevén Sisi, kőszobrászként képzelte a jövőjét, aztán megismerkedett az ételszobrászattal. Ma már saját készítésű csokoládé költeményeivel és díszdobozaival nyűgözi le vásárlóit.

Kőszobrászként végeztél, honnan jött az ötlet, hogy ételszobrászattal is foglalkozz?

A szegedi iskolaévek alatt lettem az ételszobrászat szerelmese. Úgy éreztem, hogy a kőszobrászatban kevesebb a kreatív lehetőség, de az igazi ráébredés akkor történt, mikor megismerkedtem az ételek faragásával. Az ötletet egy barátomtól kaptam, aki Németországban dolgozott és ő mesélt ezekről a kreatív alkotásokról. Ekkor beleástam magam a  témába, elvégeztem egy alapkurzust és rengeteg fortélyt tanultam az internetről is. Szép lassan elsajátítottam a technikákat, megtanultam, hogyan lehet répából rózsát vagy vagy cukkiniből leveleket faragni. Az igazi megmérettetés viszont akkor jött, amikor kilenc éve a párommal Angliába költöztünk. Nem volt könnyű. Mosogatóként kezdtem, de voltam szobalány és recepciós is. Aztán egyszer a főnököm meglátta, hogy a gyümölcsökből virágokat faragok, és megkért, hogy legyek reggeliztető séf. Ezt követően  én dekoráltam az ételszobraimmal az étterem  svédasztalát. Így indult a karrierem.

Milyen alapanyagokkal dolgozol?

A legkreatívabb megoldások főként görögdinnyével és tökkel valósíthatók meg. A görögdinnye színei ráadásul további extra megjelenést biztosítanak egy-egy darabnak. Szívesen dolgozom még avokádóval, mangóval, papajával, sajttal vagy édesburgonyával. Az angolok nagyon szeretik a sajtfaragásokat, és egy-egy fotózás alkalmával vagy promóciós célból az avokádó is különlegességnek számít.

Mennyi időbe telik egy-egy faragás, illetve milyen eszközöket használsz hozzá?

A faragás ideje többnyire a faragandó motívum bonyolultságától függ.  Általában 2 óra szükséges egy szép darab elkészítéséhez, de előfordul az is, hogy több órán keresztül dolgozom egy alkotáson. Amikor csak a felületet faragom, akkor elég egyetlen kés, azzal mindent meg tudok csinálni. Nagyon szeretem a thai késeket, mert Thaiföldön nagyon népszerű a gyümölcsfaragás, így nagyon jó minőségű késeket készítenek. Ha 3d faragást készítek, akkor ahhoz több szerszám szükséges, vésők és linóleumvágó is.

Mivel az ételszobrászat nagyon ritka szakma, így aki minőségit, egyedit tud alkotni annak a munkájára lesz kereslet. Jól gondolom?

Igen, és ami még nagyon fontos, az a folyamatos kreativitás. 9 év távlatában ma már elmondhatom, hogy sokat fejlődtem, hisz már nem csak dinnyét faragok ( bár ez a kedvencem), a sajtszobrokat például imádják az angolok. Elkezdtem egyedi kézműves, táblás csokikat is készíteni, aminek szintén nagy piaca van. Mindemellett igen kedvelt a kézműves fánkcsokor vagy a csokival bevont fánk és a különleges ajándékdobozaim.

Az ajándékdobozok készítése egy új fejezet lett az életedben, hiszen új utak is megnyíltak.

A díszdobozok ötlete szikraként pattant ki a fejemből, hiszen a faragott alkotásaimhoz szerettem volna megfelelő csomagolást prezentálni, így elkezdtem saját, igényes díszdobozokat készíteni. És ha már egyedi ajándék elegáns díszdobozban, akkor miért ne lehetne benne minőségi, exkluzív csokoládé? Ekkor kezdtem el a kézműves,  díszített táblás csokoládékat készíteni, és miután egyre több megkeresés érkezett hozzám, így megszületett a márka, a Rosegold & Gray kézműves ajándék.

Mi az, amiben mások vagytok a piacon lévő ajándék- vagy édességboltoknál? 

Először is a minőség, az elegancia és az egyediség az, amivel meg szeretnénk alapozni a piaci jelenlétünket, poziciónkat. Ajándékdobozaink több stílusban készülnek, amibe kézműves, környezetbarát és gasztronómiai különlegességek kerülnek.  Általam készített csokoládék, faragott szappanok. Talán nem tűnik túlzott kijelentésnek, de valóban úgy gondolom, hogy kézműves csokijaim páratlanok mind Magyarországon, mind Angliában. Eddigi visszajelzések alapján mindenki nagy örömmel vette át személyreszóló ajándékdobozát.

Csak Angliában vállalsz munkát?

Nem. Különböző felkéréseknek eleget téve elég gyakran utazom. Food fesztiválokon gyakori vendég vagyok, de esküvőkre és születésnapokra is vannak megrendeléseim. Magyarországra is sűrűn járok.

Mi volt az eddigi legextrémebb rendelésed?

Sok érdekes munkám volt, de talán az eddigi legnagyobb kihívás az volt, amikor egy nagy szupermarketnek kellett négy híres énekest kifaragnom, a negyedik faragásról videó is készült. Büszkén mondhatom, hogy Ed Sheerent, Elton Johnt, Freddie Mercuryt, a videóban pedig David Bowiet faragtam ki.

Mik a jövőbeli céljaid?

Lassan de biztosan haladok előre. Mivel már több érdeklődés érkezett cukrászdáktól, szállodáktól, kávézóktól,  így folyamatban van a termékek kis- és nagykereskedelmi értékesítése is. Mindezen túl karácsonyra tervezem elkészíteni a saját csokis adventi naptáromat. Most ezen dolgozom. Két éven belül  szeretném megnyitni a saját cukrászdámat és kávézómat, ahol a fent említett kézműves termékeim mindenki számára elérhetőek lesznek. Anglia után természetesen Magyarországon is nyitni szeretnék különleges és egyedi termékeimmel.

Úgy gondolom, hogy bármerre is járok, amíg  értéket tudok nyújtani ügyfeleimnek, addig boldog vagyok, és az életem kiteljesedett.

Kapcsolódó
Isteni ízharmónia, mennyei lágyság: főszerepben a trüffel golyók
Könnyen elkészíthető receptek az ínyenc sütik kedvelőinek.