Ekkora hidegtál még nem készült az országban

A magyar Guinness-rekordot Fülöpszálláson döntötték meg, és ezzel egy mozgássérült javára gyűjtöttek pénzt.
Kapcsolódó cikkek

A Kígyósi Csárda szakácsai készítették a gigantikus tálat, amelyből ötszáz adagot osztottak szét és egy becsületkasszát helyeztek ki, hogy a befolyó pénzből Szűcs Péter soltszentimrei mozgássérültet tudják majd támogatni – olvastuk a Baon hasábjain.

Az ország eddigi legnagyobb hidegtála 233 kilogramm főtt, szeletelt füstölt csülköt és zöldségeket tartalmazott, amit 2017-ben a dunaújvárosi Dunai Vasmű üzemeltetője készített. A Kígyósi Csárda szakácsai ezt a rekordot döntötték meg Fülöpszálláson.

Az érdemi munka lényegében egy héttel ezelőtt kezdődött el. A tizennyolc fős csapat közel ezer órát dolgozott azon, hogy elkészüljön a rekord nagyságú hidegtál, amire csülök galantin, rétegezett sajttorta, gombával és sajttal töltött sertéskaraj, aszalt szilvával és sonkával töltött pulykamell, mintegy ötven kilogramm felvágott, tíz kilogramm előre lekockázott füstölt sajt, uborka, paprika, lilahagyma került. A díszítőelemeket Varga Károly Olimpiai és Világbajnok mesterszakács faragta meg

– sorolta a részleteket Balog Martin konyhafőnök.

A csapat

A magyar Guinness-rekorder csapat tagjai voltak: Varga Károly, Balog Martin, Körmendi Lajos, Pottondi Nándor, Pető Mátyás, Balogh Tamás, Varga Viktória, Vékony Aranka, Mátyás Aranka, Buda Enikő, Gyenes László, Janosics Bence, Karsai Ádám, Kis Dávid, Janosics Dominik, Dezső Dorina, Markó István, Kozari István.

A hidegtál összsúlya 425 kilogramm lett, amiből 124 kilogramm volt a faragott zöldség. Az ételt 23,36 négyzetméteren tálalták fel a szakácsok. Az új magyar Guinness-rekordot Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora hitelesítette.

Az ételért nem kértek pénzt, de becsületkasszát állítottak fel. A befolyó összeget a Guillain–Barré-szindrómás Szűcs Péternek ajánlották fel, melynek köszönhetően összegyűlt a munkába járáshoz szükséges aktív kerekesszék ára.

Kapcsolódó
Hidegtálak, melyeket melegen ajánlunk
Hidegen finom, de ahogy a mondás tartja, melegen, azaz jó szívvel ajánljuk.