Otthon készült

Megnő a kosárérték karácsony előtt: ezek a sláger élelmiszerek

Getty Images
Getty Images
Többet költünk élelmiszerekre a karácsonyt megelőző időszakban, és ezzel párhuzamosan a minőségi termékek iránt is látványosan megnő a kereslet. Decemberben hagyományosan jelentős mennyiségek fogynak mikulás csokiból, szaloncukorból és pezsgőből is, több halat, kacsát és libát is fogyasztunk, de a helyenként már hiánycikknek számító ársapkás termékeket is kiemelten keresik az interneten a fogyasztók. A közelmúltban MagyarBrands díjjal kitüntetett Közért+ elemzései szerint mindenki próbálja a legtöbbet kihozni a pénzéből. Magyarország első hazai online termelői piacán ezért kiemelt akciókkal, többek között áfamentes ajánlatokkal is várják a vásárlókat.

December elején berobbant a karácsonyi vásárlási láz, az emberek az elsődleges tapasztalatok szerint idén is a jó ár-érték arányú termékeket keresik, ugyanakkor jobban megengednek maguknak olyan prémium árucikkeket is, melyeket az év korábbi szakaszaiban kevésbé.

Dr. Rákóczi János, a Közért+ Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a vásárlók egyre tudatosabbak, többségük összehasonlítja az ajánlatokat és mindenki próbálja a legtöbbet kihozni a pénzéből.

Az alap élelmiszerek mellett értelemszerűen rengetegen keresik az ajándéknak szánt édességeket. A mikulásszezonban ez főként a csokoládékban merül ki, majd ezt követően a szaloncukrok piaca élénkül meg. Kínálatunkban például a kézműves termékek iránt nőtt meg már most robbanásszerűen a kereslet, de szilveszter közeledtével a hazai gyártású alkoholos italokból, pezsgőválogatásunkból is egyre több fogy

– mutatott rá.

Mint fogalmazott, a sütés-főzéshez minőségi alapanyagokat válogatnak Magyarország első hazai online termelői piacán a háziasszonyok. Mivel a karácsonyi menüsornak sok családnál elengedhetetlen eleme a halászlé, a halvásárlás is ilyenkor a legerősebb, de látványos még, hogy többen vesznek kacsát és libát az ünnepekre.

Felhívta arra is a figyelmet, érdemes mielőbb beszerezni minden szükséges terméket, hiszen bizonyos szezonális élelmiszerekből könnyen hiány is kialakulhat, ami árfelhajtó hatást eredményezhet az ünnepeket megelőző napokra. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy az ársapkás termékekből helyenként már most hiány alakult ki, így érezhetően azokat még élénkebben kutatják online az emberek.

Kiszállítás az ország egész területére

Dr. Rákóczi János szót ejtett arról is, hogy a Közért+ webshopjában a kosárérték és a kosárszám is emelkedésnek indult az advent kezdetén, a forgalom pedig kétszámjegyű növekedést mutat.

Hangsúlyozta, azért, hogy kitűnjenek az akciós zajból, olyan pénztárcabarát megoldásokkal álltak elő, melyek nagyon kedvező feltételeket teremtenek a fogyasztók számára, és az elsődleges visszajelzések alapján sikerült megszólítani a célközönséget.

December elejétől közismert fuvarozó partnerünkkel együttműködésben országosan elérhetővé tettük a házhoz szállítást minden olyan élelmiszerre, ami nem igényel hűtést. Ráadásul a saját kiszállítási területeinken, ahol főállású futáraink dolgoznak, a normál kiszállítás ingyenes. Emellett áfamentes akciókat is hirdettünk, azaz bizonyos termékekhez az áfa tartalommal megegyező mértékben tudnak olcsóbban hozzájutni a vásárlóink, akik különböző ajándékokat is kaphatnak a rendeléseik után

– magyarázta.

A Közért+ Zrt. elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett is, ezért decemberben minden vásárlás után 100 forintot juttatnak el a Bethesda Gyermekkórház részére. Az intézményt saját erőforrásból is támogatják, ahova a napokban személyesen juttatták el karácsonyi adományaikat.

Az első számú hazai online termelői piac és szupermarket idén tavasszal a törökbálinti Atlanta Center területén nyitotta meg a legmodernebb digitális és technológiai elvárásoknak megfelelő új logisztikai központját, és ezzel új dimenzióba helyezte az egész élelmiszerláncot. Ősztől Budapesten és a főváros agglomerációjában akár már aznap házhoz viszik a csomagokat, decembertől pedig országos kiszállítást tettek elérhetővé. A Közért+ törekvéseit igazolja vissza, hogy a közelmúltban a szakmai bizottság döntése alapján a cég MagyarBrands díjat nyert az Innovatív Márka kategóriában.

Kapcsolódó
Európa legjobbja az Advent Bazilika
2019 és 2021 után 2022-ben is a kontinens legjobb karácsonyi vására lett.
Olvasói sztorik