Vietnami pálinka is versenybe szállt az ongai párlatversenyen

A párlatok 230 nevezőtől, 153 településről származnak.

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett XIII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre 1763 minta érkezett Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és ez alkalommal először Vietnámból – olvasható a Haon cikkében.

pálinkákat és párlatokat január 19‒21-én értékelték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ongán. A háromnapos zsűrizés során egy 27 fős nemzetközi bírálócsapat formált véleményt a desztillátumokról, melyek közül az előbírálaton 76 tétel nem jutott tovább a főbírálatra. Az eredmények február 4-én, egy nagyszabású gála után lesznek nyilvánosak, akkor derül ki, hogy kik voltak a legjobbak, és melyik főzde és pálinka lett a verseny abszolút legjobbja.

A versenyen részt vevő pálinkák és párlatok 230 nevezőtől, 153 településről származnak.

Mint azt a közleményben írják, a korábbi évekhez képest jóval kisebb különbség döntött az egyes kategóriák győztesei és a nagydíjasok között.

A kereskedelemben kapható aranyérmes pálinkák közül közönségdíjas italt is választanak majd szombaton a társadalmi zsűri tagjai és a pálinkagála résztvevői.

Kapcsolódó
Megválasztották az ország legjobb pálinkáit
A nyertes párlat 103 tétel közül került ki.