100 éves az ország első csokigyára

Szerencsen 1923-ban kezdődött meg a csokoládégyártás a helyi cukorgyár szomszédságában. Az alapítás századik évfordulójára egész éves eseménysorozattal emlékeznek.

Az első években a termelés ugrásszerűen fejlődött, keresett és világszerte elismert lett a szerencsi csokoládé. A második világháború előtt a szerencsi volt az ország legnagyobb csokoládégyára, amelyet 1948-ban államosítottak és Szerencsi Csokoládégyár néven működött 1963-ig. 1963 januárjának első napján a hazai hat csokoládégyár, Magyar Édesipari Országos Vállalat címen egyesült, amelyben a szerencsi az ötös számú gyáregység lett – tájékoztatta a szerencsi önkormányzat az MTI-t.

Fortepan / Magyar Rendőr

Később a gyár egy nagy felújításon esett át, majd 1980 és 1985 között Szerencsi Édesipari Vállalat néven közösen üzemelő egység jött létre a cukorgyárral a diósgyőri üzemmel karöltve, ám a cukorgyár 1984 augusztusában kivált.

A csokoládégyár értékesítése az első privatizációk egyike volt,  az 1991-ben megalakult Intercsokoládé Kft.-ben a Nestlé 97 százalékos részesedést szerzett, majd kizárólagos tulajdonossá vált Nestlé Hungária Kft. néven. Ekkor az összterméknek csak a felét tették ki az édesipari termékek, a többit a kávé, kakaó, levespor adta.

Fortepan / Erdei Katalin

Kezdetben Szerencsen volt Közép-Európában a Nesquik kakaópor előállításának és a Nescafé csomagolásának és forgalmazásának központja, innen történt a külföldi partnerek kiszolgálása. 1996-ban egy új édesipari vállalkozás kezdte meg a működését Szerencsen, a 3000 m2-en létesített Bonbon Kft. Az üzem által előállított termékskála változatos, többek között csokoládéból készült finomdesszerteket, cukor- és csokoládédrazsékat, likőrös drazsékat és táblás árukat gyártanak.

Facebook/Szerencsi Bonbon

A Nestlé 2018-ban a Szerencsi Bonbon Kft.-nek adományozta a Szerencsi védjegy édességtermékeken történő használatának jogát, így Takács István cége vált a Szerencsi Csokoládé gyártásának örökösévé, amely 2015 óta a “Kiemelkedő Nemzeti Érték” címet viseli.

Majoros Judit, a Zempléni Múzeum igazgatója az MTI megkeresésére elmondta, hogy a jubileumi programsorozat egyik fontos dátuma június 8., ekkor nyílik meg a múzeum Édes évek – A szerencsi csokoládégyártás 100 éve című kiállítása, amely a szerencsi kakaó- és csokoládégyártás történetének legfontosabb eseményeit és állomásait mutatja be. És ekkor jelenik meg egy kiadvány is a “Szerencsi” – A kakaó- és csokoládégyártás története Szerencsen címmel.

A másik fontos dátum augusztus 26-27., ugyanis ekkor rendezik meg Szerencsen az Artúr Napok Fesztivált, amelyre idén is készül csokoládészobor, és ahol minden a csokoládéról és a szórakozásról fog szólni. A rendezvény ideje alatt a Szerencsi Bonbon Kft., amely termékein a százéves évfordulóra megemlékező logót tüntet majd fel, megnyitja kapuit a látogatók előtt, betekintést engedve a csokoládégyártás folyamataiba. Emellett a Magyar Postával együttműködve egy emlékbélyeget is kiadnak, amelynek hátoldala a tervek szerint csokoládéízű lesz.

Kapcsolódó
Magyar a világ legjobb töltött csokoládéja
Három csillagot kapott a gasztronómia Oscaron a passiógyümölcsös bonbon.