Otthon készült

Mesterjelöltek készítettek csokiszobrokat beteg gyerekeknek

Kiváló minőségű belga csokoládéból készültek a remekek.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (ÉTTI) a napokban egyedülálló csokoládészobrokat adományozott a Bethesda Gyermekkórháznak, melyeket 14 óra alatt készítettek el a csokoládé-artisztika kurzus hallgatói.

Az átadás során a MATE képviselőinek alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetés révén bepillantást nyerni a kórház életébe. Ennek kapcsán megtudtuk, a finomságokat a kórház a mentális gondokkal küszködő fiatal ápoltjai kezelése során fogja tudni leginkább hasznosítani.

Mint kiderült, ezek a páciensek betegségük okán gyakran magukba fordulnak és igen nehezen kommunikálnak, ami a kezelésüket jelentősen megnehezíti. A MATE édességei az alapítvány vezetője szerint motivációként szolgálhatnak majd számukra. A kórháznak ugyanis az a tapasztalata, hogy a gyerekek hajlamosak könnyebben megnyílni egy kis lélekmelengető finomság reményében.

A MATE Csokoládé-, kávé-, teakészítő Mesterképzése az ország első diplomával elismert, munka mellett elvégezhető szakirányú továbbképzése kifejezetten élvezeti cikkek területén. A gyakorlati képzést a Magyar Cukrász Ipartestülettel meglévő együttműködés is erősíti.

Ez a képzés jelenleg kétéves, idén ősztől pedig másfél éves képzési formában lesz elérhető. A képzés feladata, hogy a hallgatók ismereteket szerezzenek a három élvezeti cikk nyersanyagtól polcra kerülésig tartó útjáról. A magas szakmai színvonalú tananyag kiterjed a nyersanyagismerettől kezdve, a technológiai tudáson keresztül, az érzékszervi ismeretekre, a piac ismeretétől a marketing- és jogi vonatkozásokra is, több, mint 17 tantárgyat magában foglalva.

A hallgatók továbbá lehetőséget kapnak, hogy a polcra kerülést követő feldolgozásokkal is megismerkedjenek. Ennek részeként a Csokoládé-artisztika kurzus két évvel ezelőtt került először meghirdetésre. Ebben a félévben 12 hallgató jelentkezhetett a kuriózumnak számító tantárgyra. Ők készítették el a hét csokoládészobrot Lusztigh Mária és Fehér Judit cukrászmesterek vezetésével az Ipartestület tanműhelyében.

A kiváló minőségű belga csokoládéból készült szobrokat és az azokkal együtt érkezett bonbonokat Bencze János, a Bethesda Kórház Alapítvány ügyvezetője és diakóniai igazgatója fogadta.

A most adományozott csokoládészobrok és bonbonok a kétnapos kurzus 14 órája alatt készültek el. A szobrok megtervezése az oktatókat és a hallgatókat dicséri.

Kapcsolódó
100 éves az ország első csokigyára
Szerencsen 1923-ban kezdődött meg a csokoládégyártás a helyi cukorgyár szomszédságában. Az alapítás századik évfordulójára egész éves eseménysorozattal emlékeznek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik