Szépek és praktikusak a modern konyhák, minden csillog, rozsdamentes, egy mozdulattal letörölhető, egy gombnyomásra működésbe hozható. De a lélek hiányzik belőlük. Az, amit akkor éreztünk, amikor beléptünk nagyszüleink, dédszüleink konyhájába, ahol ott sürgött a nagyi, éreztük a sülő sütemény illatát és mindig került elő a kamrából valamilyen finomság. Ezt a hangulatot idézik Bánhegyi Anna miniatűr konyhái.
A geográfus végzettségű, kartográfusként dolgozó Anna életében mindig jelen volt a kreativitás, a kedvencei a miniatűrök. A részletgazdag kiskonyhái egy vágódeszkán elférnek. Ezekről mesélt a Sokszínű Vidéknek.
Hogy jött az életedbe a kreatívkodás, mikkel foglalkoztál eddig?
Az alkotás mondhatni kiskorom óta az életem része. Anya sokat foglalkozott velem és másfél évesen már napi szinten rajzoltam, embereket. Művész családból származom, így sokféle hatás ért. Anyukám tűzzománc művész, az ő részéről Nagymamám jelenleg is Nyíregyházán balettmester, nagypapám pedig újságíró volt Egerben. Anyukám egyik nagybátyja zeneszerző, másik Munkácsy-díjas tűzzománc művész volt (ifj. Kátai Mihály). Dédnagyapám szintén festőművész volt. Apukám asztalos, gyönyörű bútorokat készít, nagypapámtól tanulta meg ezt a szép szakmát. Mindemellett legtöbbjük pedagógus végzettségű is.
Visszatérve a kérdés lényegére. Mindig azzal foglalkoztam, amihez épp kedvem volt. Hobbi szinten sokféle kreatív dolgot kipróbáltam. Megtanultam kötni, horgolni, hímezni. Mindegyiket nagyon szeretem, de sajnos nem űzöm őket magas szinten. Varrással is próbálkoztam nagyon-nagyon régen, babaruhákat készítettem. A papírfonásba belekóstoltam, nagyon tetszik, hogy a reklámújságokat milyen ötletesen újra lehet hasznosítani. Kedvenc időtöltésem a gyöngyfűzés, bár amióta rákaptam a süthető gyurmára, kicsit kikopott az életemből. Ahhoz képest, hogy mennyi festőművésszel büszkélkedhet a család, engem nem vonzott ez az ágazat. Néha elkap az érzés, hogy festenem kell, de akkor is inkább mini vászonra szoktam vagy kisebb papírdarabokra.
Nagyon ritka, hogy ne legyen olyan hetem, hogy legalább 2-3 napon ne alkossak. Ha esetleg sok idő telik el, hogy nem csináltam semmit, akkor elvonási tünetek jelentkeznek nálam.
Hogyan jutottál el a miniatűrök készítéséhez?
Itt is vissza kell nyúljak kicsit az időben. Szerettem a játék baba kiegészítőket, a mini játékokat. Volt, hogy anyával só-liszt gyurmából a babáknak mindenféle pékárut, süteményt, étkészletet készítettünk. Mikor kistesóim lettek, akkor már együtt készítettem velük babakonyhát, mini szörnyecske szigetet… stb. Régebben is voltak próbálkozásaim a süthető gyurmával, természetesen akkor is apró dolgokat készítettem belőlük. Akkor még egyetemista voltam, időm, pénzem és lehetőségem se nagyon volt erre a hobbira, így a lendület alábbhagyott, jött egy nagyobb szünet. Persze, közben a többi hobbimmal foglalkoztam.
A jelenlegi helyzethez pedig úgy jutottam el, hogy két éve párom megkért, horgoljak egy kis párnát a makettjéhez, ami az egyik egyetemi feladatához kellett dísznek. Ekkor jött a szikra: „De hát én ezeket a mini dolgokat mennyire szerettem régen!” Elkezdtem utánanézni az interneten, hogyan miként tudnék nekifogni, ötletek után bogarásztam mindenféle oldalon. Annyira örömömet leltem benne, hogy elhatároztam, hogy ezt most nem fogom elengedni.
Miért pont a miniatűr konyhák lettek a kedvenceid? Azon belül is nagyszüleink, dédszüleink konyháinak hangulatát idézed fel az alkotásaidon…
Szerintem nagy hatással voltak rám a fentebb említett élmények. Nagyon tetszenek a miniatűr ételek, a kis bögrék, edények és egyéb kiegészítők. Úgy gondolom, sokkal több mindennel fel lehet dobni alapjáraton egy konyhát, mint más helyiséget (ha csak nem az ünnepekről van szó).
Azért nagyszüleink, dédszüleink konyháit szeretném visszaidézni, mert azok élőben is mesebeliek, nem hogy miniatűrben! Melegséget árasztanak, történetük van és igyekszem ezt visszaadni az alkotásaimban is. A mai modern konyhák – véleményem szerint – túl letisztultak ahhoz, hogy azokat a falra tegyük díszként.
Természetesen szeretnék más helyiséget is megalkotni. Volt is rá példa! Tavaly karácsonykor a családtagjaimnak diorámákat készítettem, amik egy nappalit ábrázolnak ünnepi köntösben. Van egy cukrászda is, ami befejezésre vár. Kedvenc stílusaim a romantika, a szecesszió és az art deco. Ilyen témákban is szívesen alkotnék miniatűröket, de ezekhez még sokat kell fejlődnöm.
Avass be kicsit a részletekbe: hogyan, miből, mennyi idő alatt készül el egy miniatűr konyhád?
Munka mellett készítem őket, általában két hét alatt. Főleg hétvégén haladok velük, de ha úgy van időm, délutánonként is megcsinálok egy-egy lépést. Egyébként, biztos kész lenne pár nap alatt, ha csak ezzel foglalkoznék. Remélem, egyszer ennek is eljön az ideje.
Az alapanyaguk főként fa, papír és süthető gyurma. A fa és a papír újrahasznosított. Méretre vannak vágva, amiket „összelegózok”. A vágódeszkát apukám készíti, szintén maradék fából, amit már nem tud felhasználni a bútorokhoz.
Méretarányt nem használok, csak lemérem, hogy milyen méretek passzolnak a deszkához, hogy jól nézzen ki.
Miután összeillesztettem a darabokat megfestem az alapot, és a bútorokat is. Aztán már csak be kell rendezni. A kiegészítőket – lekváros üvegeket, pékárukat, sütiket, zöldségeket, bögréket – „tömegesen” készítem el a már említett süthető gyurmából.
Egyszerre 10-20 darabot formázok meg és sütök ki. Szeretem ezt a technikát, nagyon különleges, hogy gyurmából fél óra sütés után egy kész tárgyat kapunk.
A textildarabokat, amiket szőnyegnek, konyharuhának, terítőnek használok fel, általában turkálóból szerzem be.
Van olyan kiegészítő, amit nem tudok elkészíteni, azt meg kell vásárolnom. Ilyenek például az áttetsző poharak is. Ezekbe, bevallom, gél lakkal készítek italokat, lattét, eperturmixot.
Vannak olyan tárgyak is, amiket másoktól kapok, főleg nagymamámtól, mondván biztos jó lesz valamire! És igazuk van, nagyon sok mindenbe lehet fantáziát vinni. Egy gomb lehet órakeret, egy ékszeralap lehet bútor alkatrész, különböző gyöngyökből lehet üvegecskéket készíteni és sorolhatnám tovább.
Volt már olyan, hogy valakinek a saját konyháját mintáztad meg képről vagy élőben látva?
Még nem igazán, de nyitott vagyok rá. A legtöbb konyhám fiktív és nagyjából egy sablonra épülnek. Viszont a kék konyhát, ami a „Safranek konyhája” címet kapta, az egerszalóki barlangházak ihlették meg. A bútorokat az Egerszalókra jellemző kék színnel és virágokkal mintáztam, a falra hímzett falvédő került és a sparhelt is elengedhetetlen része a lakásoknak. Igaz, búbos kemencék is vannak bennük, egyszer olyan konyhát is szeretnék készítni.
Biztos sokakban felmerül a kérdés: Miért pont Egerszalók? Ott is éltem néhány évet, és a barlanglakásoknál dolgoztam, Safranek pedig az ott lakó macska, így adott volt, hogy egyszer egy ilyen témájú vágódeszkát is elkészítsek. Egyébként terveim közt szerepel, hogy más tájegységekre jellemző motívumokkal látok el egy-egy miniatűrt.
