Piaci zavart okoz a hamis kínai méz

Az uniós mézpiac összeomlását a harmadik országokból, így az Ukrajnából, Argentínából, de legfőképpen a Kínából származó mézimport okozza.

Kedvező lehet az idei akácszezon a hazai méhészeknek, azonban az Európai Unióba beáramló kínai – zömében hamisított – méz miatt kialakult, tartósan alacsony felvásárlási árak következtében több nagy hazai méztermelő vállalkozás szüntetheti be tevékenységét, jelentette ki az Agroinform.hu-nak adott interjúba Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke, írta az MTI.

Idén már március közepére lezajlott a generációváltás a méhészetekben, az áttelelt mintegy 1,2 millió hazai méhcsalád többsége jó állapotban kezdte meg a hordást. Az akác hajtásai átvészelték a márciusi fagyos napokat, és a jelenlegihez hasonló időjárás mellett már április végén megkezdődhet az akácméz idei szezonja. A 25-30 tonna közé várt hazai méztermés több mint felét várhatóan idén is az akácméz teheti ki – becsülte az elnök.

Az itthon termelt méz 60-70 százaléka exportra megy, ugyanakkor 2022 elejéhez képest  felére zuhant a méz ára az EU-ban.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kiemelte:

Az uniós mézpiac összeomlását a harmadik országokból, így az Ukrajnából, Argentínából, de legfőképpen a Kínából származó mézimport okozza. Az Európai Bizottság által tavaly lefolytatott mézvizsgálat eredményei szerint a kínai exportból származó minták háromnegyede bizonyult hamisnak, ezek a termékek gyakorlatilag cukorszirupot tartalmaztak. Ezzel sem a hazai, sem a többi európai országban működő termelők nem képesek árban versenyezni.

A piaci zavarok elsősorban a nagy, legalább 200-300 méhcsaláddal rendelkező piaci szereplőket sújtják, a kisebb szereplők ugyanis hosszú évek munkájával kialakították a saját fogyasztói körüket, amit közvetlen értékesítéssel: termelői piacokon vagy online webshopon keresztül képesek elérni.

Magyarországon július 1-jétől kötelező lesz feltüntetni a méz címkéjén összetételi sorrendben a származási országokat, az EU egészében egyelőre még várni kell a hasonló rendelet megszületésére

– hangsúlyozta Bross Péter, és hozzátette, ameddig az európai vásárlók nem tudnak tájékozódni arról, milyen származású termékeket fogyasztanak, nem is várható el tőlük, hogy ne az ár alapján döntsenek.

Az EU nemrégiben megalkotott, úgynevezett vészfékrendeletébe a búza, a tej, a tojás és a baromfi mellett bekerült a méz is.

Ez a rendelet azt biztosítja, hogy amennyiben bármelyik tagország igazolni tudja , hogy a 2022-23-as évhez képest nagy mennyiségű ukrán termék áramlik be, és az piaci zavart okoz, akkor az uniónak 14 napon belül döntenie kell az adott termék vámjának visszavezetéséről

– ismertette Bross Péter.

Kapcsolódó
Nincsen párja a magyar termelői méznek
Ismerjük meg a magyar méz varázslatos világát.