Püspökhatvan Község Önkormányzata 2014-ben határozta el, hogy falunapi ünnepségét egy, a falura jellemző gasztronómiai eseménnyel köti össze. A településen évszázadok óta egy-egy családi ünnepségen, lakodalmak alkalmával sem hiányozhatott az ünnepi asztalról a hagyományosan, kézzel nyújtott rétes, aminek mindig nagy sikere volt a vendégek körében. A rétes sikere ösztönözte a háziasszonyokat a kreativitásra, a hagyományos túrós és mákos rétesek mellett új ízek, alapanyagok kerültek a felhasználásra.
Az önkormányzat végső döntését a rétes mellett az segítette, hogy egy helyi lakodalmas zenész – aki nem püspökhatvani születésű, tehát elfogultsággal nem vádolható – mondta azt, hogy a környék összes településén zenéltek lakodalmak alkalmával, de olyan finom rétest, mint amilyet Püspökhatvanban szolgálnak fel, sehol sem kapnak. Így lett a püspökhatvani falunapból Rétesfesztivál – írják az esemény létrejöttéről.
Az első alkalommal 2000 szelettel készültek, ami pár óra alatt elfogyott. Minden évben többet sütöttek, de öt évnek kellett eltelnie, amikor ki tudták elégíteni az igényeket, jutott mindenkinek, aki meg akarta kóstolni a rétest. Ma már az 1400 főt számláló településen több mint 17.000 szelet rétest készítenek ugyanolyan módszerrel, mint nagyanyáink készítették, a kézzel nyújtott tésztát töltik meg különböző finomságokkal.
A Rétesfesztivál nemcsak a gasztronómiai hagyományok megőrzését szolgálja, hanem ennek hosszú távú fennmaradását is biztosítja, mert nagyon sok fiatal megtanulja szüleitől, nagyszüleitől a réteskészítés mesterségét, így reményeik szerint nagyon sokáig felkerül az ünnepi asztalokra Püspökhatvan büszkesége, ez a kézműves édesség.
Idén augusztus 24-én 10. alkalommal rendezik meg a fesztivált, melynek fellépője a Csík Zenekar.