A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában régi hagyomány, hogy az iskola végzősei búcsúajándékként osztálytermeket vagy folyosókat díszítenek az iskolában. Az idén viszont az igazgatónak más ötlete támadt.
Az iskolaépület külső, déli falának alsó paneljeit graffitirajzok csúfították, amelyeket korábban már megpróbáltak eltüntetni, de ez csak részben sikerült. Mivel a Váci suli ökoiskola, adta magát az ötlet: a festmény témája legyen a természet – írta meg a Nyugat.hu.
A diákok Magyarország őshonos növény- és állatvilágát jelenítették meg – többek között a foltos szalamandrát, sárgarigót, nappali pávaszem lepkét és a réti boglárkát. A projekt nemcsak a művészeti nevelés része, hanem szorosan kapcsolódik az iskola ökológiai nevelési programjához is.





Cél volt az is, hogy a szemközti ovisoknak is érthető legyen az alkotás, és gyönyörködtesse a környék lakóit is.
A pedagógusok először vázlatot készítettek, amit felnagyítottak, majd előrajzolták a képet szénkrétával a diákoknak, akik kültéri festékanyagot használtak. A színek kikeverésében már rutinosak voltak. A festmény két és fél nap alatt, június 4-ére készült el, azóta rengeteg elismerést kapott.
Arról is írtunk korábban, hogy két tinédzser graffitije díszíti Kecskemétet, egy tárnoki kerítésre graffitisek festettek Star Wars-jeleneteket. A barcsi betonfalakon pedig egy 10 éves kislány cicás falfestései mesélnek a városról.