A közlemény szerint nevezni lehet krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal, és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a vilmoskörte lesz, külön bírálják a vilmoskörte-pálinka felhasználásával készült édességeket.
Most is külön kategóriába kerülnek a legjobb, oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbonok, és idén is várják a nem pálinkával, hanem Magyarországon előállított gin, likőr, rum vagy whisky felhasználásával készült bonbonokat. Nevezni április 13-ig lehet.
A nemzetközileg is elismert szakmai zsűri április 23-án bírálja egyebek mellett a bonbonok megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a fűszerezést, a kreativitást és az összbenyomást.
A szervezők szeretnék a versenyt 2026-ban a nagyközönséghez is közelebb hozni, ezért a nagydíjas bonbonok különleges bemutatkozási lehetőséget kapnak: a pálinkafesztivál nyitónapján, a nagyszínpadon, a hivatalos megnyitó előtt ismerheti meg őket a közönség.
Emellett lehetőséget teremtenek arra, hogy az érdeklődők a fesztiválon személyesen is megkóstolhassák a nevezett bonbonokat, és megismerkedhessenek a pálinkás bonbon készítésének magas színvonalával és sokszínűségével
– írták.

A verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládés műhelyek, cukrászüzemek, édesipari termékeket előállító vendéglátóhelyek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása.
A verseny 2023-as indulása óta csaknem 400 bonbon érkezett hazai és határon túli kézműves csokoládéműhelyektől, cukrászatoktól, vendéglátóhelyektől és oktatási intézményektől.
A 26. Gyulai Pálinkafesztivált május 22-24. között rendezik meg.
A magyar bonbonok elismertek a világban. A szigetszentmiklósi Sweetic Csokoládé Manufaktúra pralinéját például a világ legjobbja közé választották, de lenyűgözte a világot a balatonllelei pitypangkrémes bonbon is.

