Otthon készült

Megették az ország legnagyobb pizzáját Marcaliban, 450 ezer forintot kapott érte három férfi

A marcali Marcello Pizzéria neve országszerte ismerős lehet mindenkinek, hiszen étlapjukon állandó elemeként szerepel a Herkules tál is, ami összesen 20 fő számára kínál különböző húsokat, de náluk kapható hazánk legnagyobb, egy négyzetméteres pizzája is.

A sonline.hu cikke szerint az étterem korábban elindított egy kihívást is, melynek lényege, hogy egy óra alatt három embernek kell megennie a hatalmas pizzát. Amelyik csapatnak ez nem sikerül, annak 10 ezer forintot kell tennie a gyűjtőkasszába, de aki teljesíti a feladatot, az mindent addig összegyűlt pénzt elvihet.

Múlt hét csütörtökön egy újabb háromfős csapat próbálkozott, és ők sikerrel jártak, erről a Facebookon közzé is tettek egy videót. Ezzel megkapták a gyűjtőkassza tartalmát is, ami aznap 450 ezer forint volt.

A győztes trió Budapestről érkezett, a technikájuk pedig az volt, hogy egész nap nem ettek semmit. A verseny május 14-én 18 óra 3 perckor indult és negyed óra múlva már a pizza felét elfogyasztották a versenyzők. Fél óra eltelte után a 64 szeletes pizzából már csak 4 szeletet kellett legyűrnie a bátor jelentkezőknek, így viszonylag korán eldőlt: a kihívást teljesíteni fogják a pesti srácok.

Egyed Márton, a pizzéria egyik vezetője bejegyzésében elmondta: eddig 50 csapat vágott bele a kihívásba, de korábban senkinek nem sikerült.

Kapcsolódó
Így készül a biga, az olasz pizzatészták lelke
Kívül enyhén roppanós, belül lágy és levegős lesz pizzatészta, pont úgy, ahogy Nápolyban készítik.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik