A befolyt összegből a színház belső pályázatot ír ki társulatának tagjai számára, amelyre új, saját monodrámaötletekkel jelentkezhetnek a fiatal művészek.
A szegedi Szent István Coop-ban átmenetileg biztonsági őr felügyeli a működést zárás után a lopások miatt, de a visszaélések aránya nem haladja meg a hagyományos boltokét.
Az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi felsőoktatási rangsorban az SZTE egyedüli hazai intézményként került világviszonylatban a legjobb ötszáz egyetem közé.
Várak, kastélyok, kilátók és hangulatos természeti csodák mellett igazi kuriózumokra is bukkanhatunk errefelé, így azoknak is bőven tartogat meglepetéseket, akik már azt hiszik, mindent láttak.