Gáspár János ősi szakmát gyakorol: a Pest megyei Pándon élő 41 éves fiatalember vályogfal-építő mester, a természetes otthon, a vályogfal újra felfedezett világának gyakorlatban is jártas hírvivője és megvalósítója.
Gondolom tanulhatott volna például lakatosnak vagy esztergályosnak, mégis a vályogfal-építés mellett döntött. Valamilyen rendkívüli küldetéstudatból történt ez, vagy véletlenszerűen lett a szakma mestere?
Alapvetően kisgyermekkori emlékeim, majd fiatal felnőttként személyes „érintettségem” vezettek a vályogfal-építő mesterség elsajátításához. Tizenkét éves lehettem, amikor szüleim téglaépítésű házat húztak fel. Én nehezen szoktam meg, hogy téli reggeleken kihűlt a ház, ugyanakkor nyaranta a hőségtől szinte aludni nem bírtunk. Korábban nagyszüleimnél laktunk, az ő vidéki parasztházukban ilyen problémák sosem fordultak elő. Az 60 centiméteres sárfallal épült, télen kiválóan tartotta a meleget, nyáron pedig a legnagyobb forróságban is hűs levegőt biztosított. Gyerekfejjel már akkor arra gondoltam, hogy ha egyszer saját házam lesz, akkor azt sárfalból, vályogból és természetes anyagokból építem meg.
Ez az idő is elérkezett, nyilván innen a személyes érintettség.
Huszonkét éves koromban vettem egy telket magamnak, és azon építkezni szerettem volna. Akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a vályogépítési technológia kihalófélben van. Égen-földön kerestem, de nem találtam olyan szakembert, aki ezt alkalmazni tudja. Egy éven át halogattam az építkezés kezdetét, de megérte várnom, mert a szerencse mellém szegődött.
Rátalált netán a vágyott mesterre?
Szó szerint ez történt. Egy lóvásárban ismertem meg Tóni bácsit, akinek elpanaszoltam vályogház-építési problémáimat. Az öreg pedig elmesélte, hogy neki már az édesapja is falrakó volt, ő maga pedig 40 évig dolgozott a szakmában. Tóni bácsi akkor 70 éves volt, nagyon jó egészségnek örvendett és felajánlotta a segítségét. Régi falrakó brigádjának szintén hetven év körüli három tagjával megmutatták, hogyan kell vályoggal építkezni, én pedig minden mozdulatokat nagy figyelemmel kísértem. Belekóstolva a mesterségbe és tekintettel a nagy érdeklődésre, nyaranta sárfalakat építettünk. Szép lassan eltanultam a népi építészet csínját-bínját, aminek az öreg örült, hogy valaki továbbviszi a mesterséget. Sajnos Tóni bácsi két éve elhunyt.
Ön lett a mester. Mennyire népszerű ma a vályog az építkezésekben?
Örömmel mondhatom, hogy a természetes és olcsó anyagokkal történő építkezés – tehát vályogtégla, döngölt fal, sárfal – reneszánszát éli. Költségeit és környezetbarát tulajdonságait tekintve is gazdaságos a kivitelezés. Szinte az otthoni és a környéken fellelhető anyagok is elegendőek hozzá, hiszen alapanyagai az agyag, a szalma és a víz. Büszkén mondhatom, hogy van tanítványom, aki együtt dolgozik velem, és biztosan továbbviszi majd ezt az ősi mesterséget.
Van tehát jövője a vályogfal-építésnek?
Biztos vagyok abban, hogy egyre több család tér vissza a levitézlett technológiák helyett a sok ezer éves, jól bevált természetes anyagokhoz az építkezések során. Hiszek abban, hogy ha az ember a természethez minél közelebbi életmódot él, és ez az otthonának az alapanyagaiban is megmutatkozik, akkor egy egészségesebb, hosszabb és kiteljesedettebb életet tud élni.
