Virágzó vidékünk

Vége a közterületi kortyolgatásnak: a faluban csak szilveszterkor ihatnak az utcán

Törtel nagy problémája volt a közterületen elburjánzott szeszesital-fogyasztás. Mára gyakorlatilag felszámolták az utcai italozást.

Godó Tibor polgármester tavalyi megválasztása előtt ígérte meg az áldatlan állapotok megszüntetését – írta a szoljon.hu. Szavai nem maradtak a kampányszlogen szintjén. A volt abonyi rendőrkapitányt egyenruhás múltja okán is tisztelik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban, ő pedig gyorsan rendet tett.

Már csak elvétve fordul elő a községben hangos utcai hepaj – mondta Godó Tibor. – Régebben igen sokszor tapasztaltuk azt, hogy a lakosok megvásárolják a közértben az alkoholt, még ott helyben megisszák, aztán jött a garázdaság, a randalírozás, a hangoskodás. Ma ez igen ritka.

A helyi önkormányzat rendeletet is alkotott a közösségi együttélés szabályairól, melyben rögzítették, hogy közterületen tilos szeszes italt fogyasztani. Azt is belefogalmazták, mi minősül szeszes italnak: gyakorlatilag minden, amely alkoholt tartalmaz.

ital1

Az utcai piálást egy évben egy alkalommal engedik meg: Szilveszter napján. Akkor viszont ihat az utcán az egész falu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik