Virágzó vidékünk

Tiszatardoson kitalálták, mitől düböröghet a falu gazdasága

Pontosabban fogalmazva: a falu által kínált lehetőség alighanem párját ritkító kis hazánkban, ráadásul életszerű és kreatív!

Varga Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei település polgármestere levélben tett ajánlatot az ország sok vállalkozásának, hogy létesítsenek székhelyet, telephelyet vagy fióktelepet Tiszatardoson, csökkentve ezáltal vállalkozásuk adóterheit. Nincs ebben semmi trükk, és a megoldás is egyszerűnek tűnik. Az látszik, hogy adózási ügyekben otthonosan mozognak.

Csábító adók, kedvezményes ingatlanok

A falu első embere levelében leírja: náluk már 2007-től kedvező a helyi iparűzési adó mértéke, mely jelenleg 0,3 százalék. Ez a tény önmagában is csalogató egy cég letelepedésére, ráadásul kedvező áron bocsájtanak a betelepülők rendelkezésére telkeket, lakóépületeket, ipari területeket.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Nagyon sok pénz megspórolható

Kereskedőknek, szolgáltatóknak és termékgyártóknak azt javaslom, alapítsanak még egy céget, jegyeztessék azt Tiszatardosra (az alapító okiratban jelöljék meg központi ügyintézés helyéül a jelenlegi vállalkozásuk székhely címét, így a hozzánk települő cégük tevékenységeit a jelenlegi megszokott helyen tudják végezni – írja Tiszatardos első embere.

A polgármester azt is javasolja, az alkalmazottaik közül helyezzenek át foglalkoztatottakat is Tiszatardoson megalakítandó cégükbe, s ha szükségesnek tartják, alkalmazzanak helyi munkaerőt is. Figyelme arra is kiterjed, hogy a vállalkozások a postán kössenek utánküldési szolgáltatást az új társaság leveleinek átirányítására, mi több: összességében jelenlegi vállalkozásuk iparűzési adóalapját megoszthatják két cégre, két településre és így Tiszatardos segítségével nagyon sok pénzt spórolhatnak meg.

Mindezek természetesen törvényes keretek között működnek, s még lehetőség nyílik az éves adók részletekben történő megfizetésére is – fogalmaz Varga Sándor.

Állami támogatás is dukál

Kedvezmény az is, hogy a tiszatardosi önkormányzat a gépjárműadó községben maradó részéből annak egyharmadát visszajuttatja a vállalkozásoknak. Mivel a település a szabad vállalkozási zóna része, az itt letelepülő vállalkozások további adókedvezményeket, fejlesztési támogatást és adminisztrációs segítséget kaphatnak az államtól is.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Első olvasatra jó üzletnek tűnik a Tiszatardosra történő céges költözködés, Varga Sándor pedig – ahogy levelében leírja – bárkivel szívesen megosztja az elmúlt évek kedvező tapasztalatait.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik