Virágzó vidékünk

Egy kiló szotyiért bárki fotózhat lesből madarakat

Madárfotós leseket állítanak fel a fotósbarát geoparkban.

A Novohrad-Nógrád Geopark Fotósbarát Geopark Programja keretében öt darab db madármegfigyelő lest helyeznek el a Medves térségében a természetfotósok, madárfotósok és az érdeklődők részére.

A les egy átalakított kis faház, amelyet reflexiós üveggel ellátott ablakkal egészítettek ki. A lesekből két fő tud kényelmesen fotózni. A lesek előtt elhelyezett tálcán télen etetik a madarakat, a tavaszi, nyári és őszi időszakban pedig itatót és fürdőt üzemeltetnek.

A les igénybevételét a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ingyenesen biztosítja az érdeklődők, fotósok számára.

Fotó: Drexler Szilárd

Ugyanakkor kérik a madárlesezőket, hogy lehetőségeik szerint az etetési időszakban (november – március) legalább egy kiló napraforgómagot vigyenek magukkal minden fotózás alkalmával, szórják azt az etetőbe, illetve ha ott van elegendő  etetőanyag, akkor hagyják a lesben.

Az első lest a napokban a Novohrad-Nógrád Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központjában, az eresztvényi játszótéren helyezték el.

Az etetőn eddig mezei veréb, széncinege, kékcinege, barátcinege, fenyvescinege, csuszka, nagy fakopáncs, közép fakopáncs és szajkó falatozott a kiszórt magokból.

Fotó: Drexler Szilárd

A tervek szerint a további négy madárfotós lest január végéig helyezik el a geopark területén.

Mint ismert, a a Novohrad-Nógrád Geopark tavaly bekerült az UNESCO Globális Geoparkok közé. Ezek a területek nemes célokat szolgálnak: bemutatják a geológiai változatosságot, elősegítik az élettelen környezet védelmét és gyakorlati megvalósulását az oktatásban és a turizmusban.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.