Lehet, hogy kinyithatnak a nyári vasárnapokon a balatoni üzletek

Szándék mutatkozik arra, hogy a turisztikai igények alapján a régióban dönthetik el a kérdést.
Kapcsolódó cikkek

Remény van arra, hogy nyitva tarthatnak az üzletek a nyári vasárnapokon a Balatonnál. Ennek lehetőségére utal az a válaszlevél, amit csütörtökön kapott kézhez a Balatoni Szövetség a turizmusért felelős helyettes államtitkártól – írta a sonline.hu.

Balassa Balázs szigligeti polgármester, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke a tavalyi nyári szezont követően fordult az illetékesekhez. Az érdekvédelmi szervezet azt javasolta, hogy az üdülőrégió üzletei az adventi időszak vasárnapjai helyett nyáron tarthassanak nyitva, azaz a Balatonnál nyáron legyen advent.

Elképzelésük szerint a balatoni régió üzletei a jogszabályban megengedett öt helyett nyolc szabadon választott vasárnapon tarthatnának nyitva, úgy, hogy a 200 négyzetméternél kisebb üzletekben alkalmazottakat is bevonhatnának a hétvégi munkába.

A helyettes államtitkár most arról tájékoztatta válaszlevelében a Balatoni Szövetséget, hogy megvizsgálják azt az igényt, miszerint ne a kormány döntse el, melyik meghatározott vasárnapokon lehessenek nyitva az üzletek, hanem térségenként – így a Balatonnál – a turisztikai igényeknek megfelelően dönthessék el a kérdést, és nem évi öt, hanem nyolc napra vonatkozóan.